NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Taxistüntetés: Juhász beszállt és ellopta a show-t

Ellopta a show-t a taxistüntetésen Juhász Péter. Az egyik baloldali kis párt, az Együtt fővárosi képviselőjét – állításuk szerint – a demonstrálók vezetői kérték fel, hogy közvetítsen a tüntetők és a pártok között.

  • 2016. január 20., szerda 14:05
Vágólapra másolva!

A taxisok szószólói azt hangsúlyozták, hogy szerintük Juhász szerepvállalásával nem politizálódik át a demonstrációjuk.

Miután a baloldali politikus is beszállt, egyből változott a kommunikáció is: a taxisok már nem az Uber betiltását akarják elérni, hanem a kormányt akarják meggyőzni, hogy minden fuvarozóra egyenlő szabályok vonatkozzanak. A demonstrációt addig folytatnák, amíg nem teljesítik ezt, így akár az eredetileg ma éjfélig tervezett tüntetésüket is meghosszabbítanák a belvárosban.

„Az a cél, hogy a kormányzat és a főváros igenis hozzon olyan törvényt, amely betartható mindenki számára, és ezeket a törvényeket tartassa be mindenkivel egyforma módon. Mégis csak elfogadhatatlan, hogy amíg a taxisoknak központilag szabályozzák az árát, addig van olyan piaci szereplő aki megteheti, hogy változtatja az árakat és nem ilyen árakon megy. Amíg nekik különböző terheket, akár 6-8 százezer forintot kell fizetniük éves szinten azért, hogy ezt a vállalkozást üzemeltessék, addig elfogadhatatlan, hogy vannak olyan szereplők, akiknek ezeket a terheket adott esetben nem kell megfizetniük” – fejtette ki Juhász Péter a sajtótájékoztatón.

A taxisok várják a kormányülésről kiszivárgott híreket – jelentette helyszíni tudósítónk 15 órakor. Délelőtt keresték Lázár János titkárságát, de ott közölték, hogy a kancelláriaminiszternek más elfoglaltsága van. A taxisok jelezték, ha jövő hét hétvégéig nem lesz megállapodás, akkor országos szintre emelik a tüntetést.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a kormányülés után közölte: a piac minden szereplőjére érvényes, egységes szabályozást szeretnének létrehozni. A törvénymódosításokról a taxisokkal is tárgyalni fognak, addig is kérik hogy a taxisok szüntessék be a tüntetést. A kormány a taxisoknak ad igazat és szigorú szabályozást ígér - tette hozzá Tuzson Bence.

A taxisok 18 órakor reagálnak a kormány sajtótájékoztatójára.

Korábbi helyszíni tudósításainkért kattintson >>>