NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Finomítások mellett marad a Klik

Finomhangolások lesznek, de a Klik nem szűnik meg a köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint. Pölöskei Gáborné a pécsi tankerületi fórumon azt mondta: a központosított intézményfenntartó a rendet biztosítja.

  • 2016. február 04., csütörtök 08:58
Vágólapra másolva!

„A centralizációnak mindig van egy nagyon nagy előnye, hogy összességében egészében láttatja a rendszert. Az, hogy ezt a rendszert javítani vagy finomítani lehet, nem kétséges. Hogy ez kell-e, az sem kétséges. Pontosan azért kezdődött el a kerekasztal-beszélgetés is, a miniszter úr azért indítványozta ezt, hogy vitassuk meg, melyek azok a pontok, amelyek rendszerhibák” – mutatott rá Pölöskei Gáborné, az Emmi köznevelésért felelős helyettes államtitkára.

„Csak az erőből értenek”

A kormány csak az erőből ért, nem hajlandó kényszer nélkül az egyeztetésre – vélekedett a budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója. Moss László Magyarország élőben című műsorunkban a Kliket tehetetlenséggel vádolta, és beszélt arról is, a pedagógusok sztrájk nélkül is tudják bojkottálni a munkát.
„A pedagógustársadalom mindenféle sztrájk nélkül is tudja bojkottálni az oktatási rendszert, amikor mindenféle hivatalos kötelezettségének megfelel, a szülők sem szólhatnak egy szót sem. Ez is a hermanosok levelében szerepel: ha a nem motivált, elfáradó, közömbös, a munkáját épphogy csak elvégző – most nem erről van szó – pedagógustársadalom simán elvégzi úgy a feladatát, hogy a szülők gyakorlatilag mindenféle komolyabb elégedetlenség nélkül azt tapasztalják, hogy a gyerekeik nem fejlődnek” – mondta Moss László.

Voltak hibák

Kunhalmi Ágnes elismerte, hogy a 2010-es kormányváltás előtt is voltak hibák az oktatási rendszerben. Az MSZP oktatási szakpolitikusa Reggeli járat című műsorunkban kijelentette: a korábbi fenntartói rendszer sem működött jól. A szocialista politikus rasszistának és elavultnak nevezte a jelenlegi oktatáspolitikát, és hozzátette: továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az oktatás helyzetéről parlamenti vitanapot tartsanak.

„Álságos lenne, ha szocialista politikusként azt mondanám, hogy 2010 előtt nem voltak problémák, de senki nem gondolta azt ebben az országban, sem mi, szociáldemokraták, sem a jobboldali demokraták, hogy a Fidesz ekkora felhatalmazás mellett ilyen rasszista, önsorsrontó és buta oktatáspolitikát fog csinálni, és egyfajta szocialista tervgazdaságot honosít meg ahelyett, hogy a modern világra, a jövőre készítené fel a gyerekeket” – hangsúlyozta az MSZP-s országgyűlési képviselő.

Nem csak a pedagógusok tartják rossznak

Nemcsak a pedagógusok, de az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó háttérintézmény szerint is akadályozza az iskolák normális működését a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, számoltunk be korábban.

Azonnali, gyökeres változást követelnek az ellenzéki pártok a közoktatásban. A szocialisták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ azonnali megszüntetését, a liberálisok önálló oktatási minisztérium létrehozását követelik. Minden baloldali ellenzéki párt jelezte: ott lesz a tüntetéseken.

A Fidesz úgy látja: a rendszer javítása már megkezdődött, s a demonstrációkat politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni a baloldali pártok. A kormány február 9-ére hirdette meg a közoktatási kerekasztal első ülését. Bővebben >>>