
A hamisított bajai videó miatt perel Kőrös Gusztáv és hat társa. A felvételen szereplők azért követelnek most kártérítést a szocialistáktól és a videót megjelentető Hvg.hu-tól, mert azóta elveszítették az állásukat, ráadásul azt állítják, folyamatosan zaklatják is őket. Mivel ők úgy tudták, hogy ez egy MSZP-s oktatófilm lesz, ami nem kerül nyilvánosságra, most úgy érzik, csapdába csalták és kihasználták őket. Az MSZP-s Harangozó Tamás, aki még a nyilvánosságra kerülése előtt az elsők között láthatta a felvételt, most azt mondja, nem foglalkozik a feljelentéssel, mivel pártja már minden kérdést megválaszolt a bajai videóhamisítási botrányban.
Gyurcsány az erkölcsre hivatkozik
Mesterházy Attila mindig is tagadta, hogy a nyilvánosságra kerülés előtt látta volna a felvételt, Gyurcsány Ferenc pedig utólag azt mondta: saját és pártja erkölcsével nem fér össze a videóhamisítás. Körös Gusztáv és társainak jogi képviselője, Bárándy György korábban a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában azt mondta, hogy többen is hazudtak a bajai videó ügyében. Bárándy György arról egyelőre nem kívánt beszélni, hogy mekkora összegű kártérítést szeretnének kapni ügyfelei.













