
Gyurcsány Ferenc két hete adott ultimátumot a baloldali ellenzéknek. Az ATV-ben azt mondta: december 10-éig az MSZP-nek, az Együtt–PM-nek és a DK-nak tárgyalást kell kezdenie a közös választási fellépésről. Pár napja a Bajnai-párti Karácsony Gergely egy fórumon még összbaloldali összefogásról beszélt, ma már ő is kosarat adott Gyurcsány Ferencnek.
Az Európai Parlamentbe készülő MSZP-s Szanyi Tibor pedig úgy látja: a Gyurcsány-pártnak jelenleg semmi esélye bekerülni a baloldali összefogásba. A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta, újabb ultimátummal már nem fog próbálkozni, a közös miniszterelnök-jelöltre vonatkozó terveit viszont még nem adta fel. A politikus nem cáfolta a Magyar Hírlap információit, hogy a listáján Király Júlia volt jegybankalelnök, Tétényi Éva esztergomi polgármester és Felcsuti Péter közgazdász is szerepel.
A baloldali pártok a DK 16 pontos programjavaslatát sem támogatják, amelyben a tandíj bevezetése és a nyugdíjkorhatár eltörlése is szerepel. Gyurcsány Ferenc viszont úgy látja: a baloldali pártoknak nem szabad hitegetni az embereket. Gyurcsány Ferenc hétvégén egy fórumon arról is beszélt, hogy a szociális ellátásokat évekig nem lehet emelni, a vizitdíjat pedig továbbra is jó ötletnek tartja.
Bajnai nem vállalja
Még egyszer nem vesz részt nyilvános miniszterelnöki castingon – így reagált Bajnai Gordon vasárnap az ATV-ben Gyurcsány Ferenc közös kormányfőjelöltről szóló javaslatára.
Gémesi elhatárolódik Gyurcsány listájától
A lehetséges miniszterelnök-jelöltek között a gödöllői polgármester neve is szerepel, de Gémesi György elhatárolódik Gyurcsány Ferenc listájától. Közleményében azt írta: a volt miniszterelnökkel soha nem egyeztetett a kérdésről, és politikai pályáját továbbra is Gödöllőn szeretné folytatni.
Tétényi Éva nem mondana nemet
A miniszterelnök-jelöltségre Tétényi Éva esztergomi polgármester nem mondana egyértelműen nemet, de azt visszautasította a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában, hogy Gyurcsány Ferenc jelöltje lenne. Azt mondta: több szervezet is megkereste már hasonló kéréssel.













