NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Hangos füttyszóval fogadták Vona Gábort

Füttyel és fújólással fogadták az antifasiszta tüntetők a Jobbik elnökét Esztergomban, ahol a radikális párt a volt zsinagógában tartott lakossági fórumot. Volt olyan demonstráló, aki sárga csillaggal tiltakozott.

  • 2014. február 14., péntek 17:43
Vágólapra másolva!

A demonstrálókat és a Jobbik híveit kordonnal tartották egymástól távol a rendőrök, akiknek nem kellett intézkedniük. Az ingatlan jelenleg művelődési házként szolgál, bérlője és üzemeltetője egy nonprofit cég. A művelődési ház igazgatója a város polgármesterének nyílt levele után sem mondta vissza az előzetes megállapodást a radikális párttal. Arra hivatkozott, hogy az épületben Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és fideszes politikusok is tartottak lakossági fórumot. A jobbikos rendezvény ellen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is felemelte szavát, a Mazsihisz szerint a Jobbik jelenléte a volt zsinagógában meggyalázná a holokauszt áldozatainak emlékét.

„Nem az a probléma, hogy a Jobbik lakossági fórumot tart, szíve-joga egy demokráciában bármikor lakossági fórumot tartani, a probléma az, hogy egy olyan ideológiát képvisel a Jobbik, amelynek áldozatai voltak, majdnem ötszáz ember, akiket a második világháború idején innen elhurcoltak, majd megöltek. Azt gondolom, hogy nagyon embertelen és etikátlan ez a lépés a Jobbiktól, hogy egy volt zsinagóga épületében akarnak esetleg olyan jelszavakat skandálni, vagy olyan jelszavak hangozhatnak el, amelyek sértik, megbecstelenítik ezeknek az embereknek az emlékét” – mondta Drelyó Ágnes, az Elég Volt civil csoport tagja.