
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői elégedettek voltak a magyarországi választás menetével.
Az EBESZ delegációja vasárnap délelőtt több fővárosi szavazókört keresett fel, ahol ellenőrizték a szavazólapokat, az urnákat és a voksolás menetét. A nemzetközi megfigyelők vezetője, egy portugál parlamenti képviselő az újságíróknak azt mondta, hogy jól ismerik a magyarországi választási rendszert, és az elmúlt napokban a politikai pártok tagjaival, a sajtó és a civil szféra képviselőivel is egyeztettek. Tapasztalataikról ma nemzetközi sajtótájékoztatón számolnak be.
„Az erős megfigyelői jelenlét radikálisan lecsökkenti a lehetőségét a választási csalásnak, és innentől kezdve a felálló új hatalmi struktúra mindenhol egy erősebb legitimációs tényezőként tekinthet a nemzetközi megfigyelők jelenlétére. Utólag a nemzetközi megfigyelők akkor válnak jelentőssé, ha a csalásokkal és más visszaélésekkel hatalomra került hatalmi struktúrának a nemzetközi politikai beágyazottságát kell egy kicsit, vagy lehet egy kicsit ellehetetleníteni” – fogalmazott a Hír TV-ben Lattmann Tamás nemzetközi jogász.
Tekintse meg a teljes beszélgetést!