
Nem történt korrupció a pestszentlőrinci pakuratavak kármentesítésénél a kerület egykori, MSZP-s polgármestere szerint. Mester László – akinek 2002-ben fel is függesztették az ügyben a képviselői mentelmi jogát – most azt állítja, ők mindenben a törvényeknek megfelelően jártak el. A Simon Gáborhoz köthető cégeken át alapítványokhoz vándorolt XVIII. kerületi pénzekről tegnap adott hírt a Magyar Nemzet. A Fidesz helyi képviselői szerint több gyanús szerződést is találhatnak még Pestszentlőrincen a nyomozók.
Mester László 16 éven át – 1994-től 2010-ig – volt Pestszentlőrinc polgármestere, és 2002-től ő volt a kerület szocialista országgyűlési képviselője is. A baloldal négy évvel ezelőtti történelmi veresége után visszavonult a politikától, a 2010-es őszi önkormányzati választáson már nem is indult. Most azt mondja, hogy a regnálása után indult nyomozás egyszer már megállapította, hogy nem történt bűncselekmény a XVIII. kerületben a pakuratavak felszámolása során.
Az akkor még szocialista többségű önkormányzat 2001. októberében 40 millió forintért adott el egy földterületet az Auchan Magyarország Kft. egyik érdekeltségének. Majd később zárt ülésen döntöttek a pakurával szennyezett terület kármentesítéséről szóló 950 milliós szerződésről. A Magyar Nemzet szerdán írt arról, hogy a pénz egy része szocialistákhoz köthető cégeken keresztül különböző alapítványokhoz és egyesületekhez vándorolt. A helyi MSZP-sek tagadják, hogy ebből is összejöhetett a titkos vagyona Simon Gábornak, aki akkoriban az önkormányzat egyik tanácsadója volt.
„Én voltam a szerződő fél. Eladtuk a területet feltételekkel kármentesítésre. És hogy utána a tulajdonos egyébként hogy gazdálkodott? Nekem kellene erre válaszolni? Tizenvalahány év után?” – fogalmazott Mester László.
Az MSZP akkori elnöke is tagadja, hogy a párton belül fekete kasszák működtek volna. „Összesen hat évig voltam a párt elnöke ’98-tól 2004-ig, akkor ugye azért mondtam le, mert Brüsszelbe kerültem az Európai Bizottságba, a hat év alatt semmilyen pénzügyi botrány a szocialista pártban vagy a szocialista párt körül nem volt. A Zuschlag-ügy később történt, a Tocsik-ügy előbb történt. Tehát az én hat évem alatt nem volt ilyen” – fejtette ki Kovács László.
Az MSZP jelenlegi elnöke Simon-ügyben már nem válaszol semmilyen kérdésre és Mesterházy Attilát nem érdeklik a Pestszentlőrincen eltűnt milliók sem.
A Fidesz azonban újra vizsgáltatná a XVIII. kerület korábbi szerződéseinek tisztaságát. Kucsák László Pestszentlőrinc kormánypárti képviselője Magyarország Élőben című műsorunkban azt mondta: az MSZP felsőoktatási tagozatának egykori elnöke, Réz Gábor volt annak a Szociál Fókusz Kht.-nek a tulajdonosa, amely Simon Gábor tudtával komoly anyagi megbízásokhoz jutott a kerület korábbi szocialista vezetése alatt.
Az MSZP-s Réz Gábor vezette Várospress Magyarország Kft.-nek korábban ugyanott volt a székhelye, mint az egyik környezetvédelmi egyesületnek, amelyiknek a neve felmerült az Auchannak eladott terület történetében is.