
Az ukrán egészségügyi miniszter szerint legkevesebb kétszáztíz halottja van az ukrán hadsereg és a függetlenségpárti szakadárok közötti harcnak Kelet-Ukrajnában. Az áldozatok között tizennégy gyerek van. Hivatalos adatok szerint legalább hétezer ember menekült el a térségből Ukrajna más részeibe. Közben Odesszában a negyven nappal ezelőtti vérengzés áldozataira emlékeztek. Május elején több mint negyven oroszbarát tüntető halt meg, amikor valószínűleg ukrán nacionalisták rájuk gyújtottak egy épületet.
Hatalmas lyuk tátong egy lakóház falán a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban. Az épület az ukrán hadsereg és a függetlenségpárti szeparatisták összecsapásaiban kapott találatot. Az utcákat törmelék borítja, sok ablak betört, több épületet teljesen szétlőttek. A helyiek egyre jobban félnek, mivel a harcok közelítenek a városközponthoz – állítólag egyre több a civil áldozat.
„A 44-es számú házban megöltek egy nőt. Épp hazaért, leült a padra, amikor darabokra tépte egy bomba. A feje berepült a boltba. Két férfi megsebesült, és gyerekek is meghaltak. Nem tudom, mit csináljunk azokkal, akik ezt tették. Bíróság elé kellene vinni őket” – mondja egy helybéli nő.
Helyi sajtóhírek szerint több ezren már elmenekültek. Sok helyen villany és víz sincs. „Nem tudom, hova fogok menni, ha egyáltalán elmegyek. Nincs gázolajunk, nincs villany, semmi. A telefonok nem működnek. Tegnap egy parkra dobtak egy bombát, mindent bombáztak” – panaszolta egy másik lakos.
Az új ukrán elnök a hétvégén tűzszünetet helyezett kilátásba, ez azonban eddig nem jött létre. Petro Porosenko menekülőfolyosókat is ígért, amelyeken a lakosság elhagyhatja a várost – a helyiek szerint azonban ez nem megoldás.
Az ukrán kormány azzal indokolja a kelet-ukrajnai hadműveletet, hogy helyre kell állítani a rendet a térségben, és vissza kell foglalni a középületeket az oroszbarát fegyveresektől. A szeparatisták viszont nem ismerik el a kijevi kormányt, amelyet a Nyugat bábjának tartanak. A helyi szakadárokat Oroszországból átszivárgó fegyveresek is segítik, akik állításuk szerint önkéntesek.
Bár a harcoknak már legalább kétszáz halálos áldozata van, Washington és Brüsszel eddig nem kérte Kijevtől az akció leállítását.
Eközben a dél-ukrajnai Odesszában a negyven nappal ezelőtti vérengzés áldozataira emlékeztek. Május elején valószínűleg ukrán nacionalisták gyújtották rá egy épületet helyi kormányellenes, oroszbarát aktivistákra – a tűzben több mint negyven ember vesztette életét.