

Tizenkét halálos áldozata van a tegnap esti berlini ámokfutásnak – közölte a német belügyminisztérium. A sérültek száma 48, sokuknak súlyos az állapota. Egy lengyel rendszámú kamion hajtott a tömegbe a nyugati városrész egyik karácsonyi vásárán. A belügyminiszter nem zárja ki, hogy merénylet történt, de hivatalosan nem minősítették annak az esetet. A rendőrség elfogott egy férfit, aki el akart menekülni az eset után, a gyanú szerint ő vezette a teherautót, sajtóhírek szerint pakisztáni menekültről van szó. Az utasülésen egy lengyel állampolgár holttestét találták meg, feltehetően ő a jármű eredeti sofőrje, amit ellophattak tőle egy építkezésen. Az eset nagyon hasonlít a júliusi nizzai gázolásos terrorcselekményre, amikor egy teherautó 86 embert gázolt halálra az egyik tengerparti sétányon.
Egy lengyel rendszámú kamion hajtott bele az egyik vásárba Nyugat-Berlin központi részében. A jármű feldöntötte az árusok bódéit és embereket ütött el.
A német rendőrség szóvivője elmondta, hogy egy embert elfogtak a közelben, azt feltételezik róla, hogy ő vezette a teherautót. A kamion vezetőfülkéjében egy holttestet találtak, a férfit feltehetően megölték, személyazonosságát azonban még nem hozták nyilvánosságra.
A kamion egy gdanski szállítmányozási cég tulajdona, a lengyel sofőr Olaszországból szállított árut Berlinbe. A cégtulajdonos szerint a járművet a támadás előtt minden bizonnyal ellopták, ugyanis nem sokkal Berlin előtt megszakadt a kapcsolatuk a sofőrrel.
A rendőrség terrorcselekményként kezeli a tömeggázolást. A Die Welt című berlini napilap úgy tudja, a hatóságok kaptak jelzést arról, hogy támadás készül egy berlini karácsonyi vásár ellen.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fejezte ki részvétét és együttérzését Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszternek. A magyar emberek mélységesen elítélik a gátlástalan és aljas berlini támadást, amelyre éppen akkor került sor, amikor Európa a legnagyobb keresztény ünnepre készül – írta levelében Szijjártó Péter a szaktárca közleménye szerint.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke telefonon beszél Angela Merkel német kancellárral. Ugyancsak részvétét fejezte ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a német népnek az áldozatoknak és a hozzátartozóknak. Brüsszelben különböző hírportálok, illetve a belga televízió is élénken foglalkozik a berlini eseményekkel, a belga belügyminiszter pedig azt mondta, hogy szorosan figyelemmel kísérik az eseményeket, de a jelenlegi hármas terrorkészültségi szintet nem módosítják.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök elítélte és „szörnyű terrorcselekménynek” nevezte a berlini gázolást, jóllehet a német hatóságok hivatalosan még nem minősítették terrortámadásnak az esetet.
A Twitteren közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a hétfőn történt három eset – a berlini gázolás, a zürichi lövöldözés és Andrej Karimov ankarai orosz nagykövet meggyilkolása – arra utal, hogy „súlyosbodik a helyzet, a civilizált világnak el kell kezdenie másképp gondolkodnia”.