Szorul a hurok Trump körül

Donald Trump diktálta nagyobbik fiának azt az ellentmondásos közleményt, amelyben Trump Juniornak magyarázkodnia kellett azzal az orosz ügyvéddel folytatott tárgyalása miatt, aki lejárató információkat ígért neki Hillary Clintonról – tudta meg egy amerikai lap.

  • 2017. augusztus 01., kedd 16:12
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin az Oroszország elleni újabb amerikai büntetőintézkedésekre válaszul elkobozta az amerikai nagykövetség Moszkva melletti üdülőházát, és emellett 755 diplomáciai alkalmazottat is kiutasított az országból. Donald Trump még a héten aláírja a szenátus által elfogadott szankciócsomagot. Alelnöke Grúziából üzent az oroszoknak.



„Komolyan gondoljuk, amit mondunk. Ezt a nagyon világos üzenetet küldjük, és arra buzdítjuk európai szövetségeseinket, hogy csatlakozzanak hozzánk. Azt üzenjük, hogy Oroszországnak változtatnia kell destabilizáló viselkedésén Ukrajnában, és be kell fejeznie az olyan rezsimek támogatását, mint Irán, Szíria és Észak-Korea” – mondta Mike Pence.

Az amerikai–orosz viszony azután romlott meg, hogy Donald Trump és csapata ellen vizsgálat indult azzal a gyanúval, hogy összejátszottak az oroszokkal az elnökválasztás során. A The Washington Post közben névtelenül nyilatkozó forrásoktól megtudta, hogy Donald Trump diktálta idősebbik fiának azt a közleményt, amelyben magyarázkodni kényszerült amiatt, hogy a kampány során találkozott egy orosz ügyvéddel, aki lejárató információkat ígért neki Hillary Clintonról. A közleményben azt állította, hogy a találkozón nem volt szó a kampányról. Trump ügyvédje tagad.

„Én nem vettem részt ennek a közleménynek a megírásában, és az elnök sem. Gondolom, hogy az ifjabb Donald Trump és ügyvédje írták. Ebben biztos vagyok. Ez a normális eljárás, de hiszen ezt tudják. Ezt rákenni az elnökre abszolút inkorrekt” – nyilatkozta Jay Sekulow, Trump ügyvédje.

A The Washington Post szerint Trump jogászai tanácsait sem vette figyelembe, akik figyelmeztették, hogy közvetlen érintettsége fia félrevezető nyilatkozatában veszélyes jogi helyzetet teremthet.