NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei
Tovább pusztít a Harvey hurrikán

Tovább pusztít a Harvey hurrikán

Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városa, Houston egy része továbbra is víz alatt áll, több tízezer ház lakhatatlanná vált. Eközben robbanás történt egy elöntött vegyi üzemben.

  • 2017. augusztus 31., csütörtök 17:38
Vágólapra másolva!

Több robbanás is történt egy, az elárasztott vegyi üzemben Houston közelében. A detonációk nyomán fekete füstfelhő szállt fel a gyárból, legkevesebb tíz ember kórházba került – azért csak ennyi, mert a hatóságok előzetesen több kilométeres körzetben kitelepítették a lakosokat. A cég vezetése már korábban közölte, hogy az árvíz miatt a gyár területén nincs áram, nem tudják lehűteni a vegyi anyagokat, és azok előbb-utóbb felrobbannak. Arra is figyelmeztettek, hogy a sűrű fekete füst szem- és bőrirritációt okozhat.

„Próbáljuk felmérni a füst hatását, és ez alapján rendeljük el a kitelepítéseket. És igen, ez a füst hihetetlenül veszélyes” – mondta Brock Long katasztrófavédelmi vezető.

Eközben az elárasztott térségekben tovább folynak a mentőakciók: egy családot a kutyával együtt mentették ki az áradásból. Beaumontban Texasban eddig már több tízezer ház vált teljesen lakhatatlanná, és több mint 30 ezer embert helyeztek el menekültközpontokban. A mentésben a Nemzeti Gárda 14 ezer tagja vesz részt, további tízezer pedig útban van a helyszínre. Bár Texasban az özönvízszerű eső elállt és megindult az apadás, több mint 50 megyében továbbra is szükségállapot van érvényben. Louisianában és Kentuckyban pedig további többnapos esőzések várhatók. Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városa, Houston egy része még mindig víz alatt van.

Az áldozatok száma egyre nő: egy hattagú család akkor veszítette életét, amikor kisteherautójukat elsodorta a víz.

„Csak most tudtunk eljutni a kisteherautóhoz, amelyben összesen hat holttestet találtunk. Az áldozatok között van egy 81 és 84 éves nagyszülő, valamint egy 16 éves, egy 14 éves, egy 8 éves és egy 6 éves gyermek” – nyilatkozta Ed Gonzalez, Harris megye sheriffje.

A Harvey hurrikán múlt péntek este érte el az Egyesült Államok partjait. Bár ereje gyengült, annyi csapadékot hozott a Mexikói-öbölből, hogy ez lett az ország történetének legnagyobb esőzéssel járó vihara.