
Ifjabb Trump idén nyáron ismerte el, hogy tavaly találkozott orosz állampolgárokkal, köztük egy volt kémmel is, akik Hillary Clintonról ígértek neki lejárató információt. Trump Junior erről egy közleményt adott ki július elején, amiről most a New York Times azt állítja: az elnök diktálta le a fiának, hogy mit mondjon a sajtónak.
„Donald Junior nyilatkozatában nem volt semmi pontatlanság. Az elnök segített neki, ahogy bármelyik más apa tenné, az alapján a kevés információ alapján, amivel rendelkezett. De ennek nem lett semmi következménye, minden fél tudott róla, a New York Times is így szerezhetett róla tudomást. Csak a demokraták most megpróbálnak pr-fogást kerekíteni ebből. Pedig az biztos, hogy nem az elnök diktálta a szöveget, csak néhány javaslatot tett, ahogy egy édesapa szokott” – mondta a Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders.
Trump fia ugyanabba futott bele, amibe eddig Trump két tanácsadója és egy minisztere. Először tagadták, hogy találkoztak volna az oroszokkal, aztán amikor a hazugság kiderült, igyekeztek bagatellizálni a találkozó jelentőségét. Trump ügyvédje még napokkal korábban is azt állította, hogy az elnöknek semmi köze nem volt a fia közleményéhez.
„Én nem vettem részt ennek a közleménynek a megírásában, és az elnök sem. Gondolom hogy az ifjabb Donald Trump és ügyvédje írták. Ebben biztos vagyok. Ez a normális eljárás, de hiszen ezt tudják. Ezt rákenni az elnökre abszolút inkorrekt” – jelentette ki Trump ügyvédje, Jay Sekulow.
Donald Trump Jr. és az elnök tanácsadója, Paul Manafort szeptemberben vesz részt szenátusi meghallgatáson az orosz ügyekkel kapcsolatban. Trump vejét, Jared Kushnert pedig egy hete hallgatta meg a szenátus. Az idősebbik Trump orosz kapcsolataival három vizsgálat foglalkozik, a szenátus mellett egy speciális ügyész és az FBI is vizsgálódik.














