NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei
Ártatlanul ítélték el Putyin kritikusát

Ártatlanul ítélték el Putyin kritikusát

Az ellenzéki politikust azzal vádolták, hogy megkárosítottak egy francia vállalatot, a szóban forgó cég azonban később úgy nyilatkozott, semmilyen kárt nem szenvedtek a vádlottak miatt.

  • 2017. október 17., kedd 15:00
Vágólapra másolva!

Önkényesen ítélték el Vlagyimir Putyin egyik legismertebb kritikusát Oroszországban – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága. A strasbourgi testület megállapította, hogy Alekszej Navalnijt és testvérét úgy ítélték el egyenként 3 és fél évre, hogy az ellenük indított eljárás túlzó és észszerűtlen volt. Az ellenzéki politikust azzal vádolták, hogy megkárosítottak egy francia vállalatot, a szóban forgó cég azonban később úgy nyilatkozott, semmilyen kárt nem szenvedtek a vádlottak miatt. Navalnijnak és testvérének 10-10 ezer eurós kártérítést, valamint a 63 ezer eurós perköltség megtérítését ítélték meg.