NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei
Elvesztette „oroszlánját” a szír hadsereg

Elvesztette „oroszlánját” a szír hadsereg

Elvesztette a szír kormányhadsereg az egyik legendás vezetőjét, azt a parancsnokot, aki három éven át tartotta Dajr ez-Zaur várost az Iszlám Állam ostromával szemben. A város környékéről közben egyre jobban kiszorul a terrorszervezet, és a szíriai központjából, Rakkából is sikerült elűzni.

  • 2017. október 19., csütörtök 11:18
Vágólapra másolva!

A terrorszervezetet elűző katonák elkezdték átvizsgálni a rakkai stadiont, amelyet az Iszlám Állam börtönnek használt, és ahonnan nagyon kevesen jutottak ki élve.

„Ide zártak be, az Iszlám Állam börtönébe, amelyet ők 11-es pontnak neveztek. Aki ide belép, sosem távozik, úgyhogy amikor én kijutottam, olyan volt, mintha az anyám újra életet adott volna nekem” – fogalmazott Iszmail Abu Szeba szír felkelő.

A terrorszervezet serege folyamatosan veszíti el a korábban uralt területeket Szíriában – egy ideje már a Dajr ez-Zaur körül is, ahol nem a felkelők, hanem a szír kormányerők harcolnak az Iszlám Állam ellen.

Itt szerdán váratlan veszteség érte Bassár el-Aszad elnök csapatait. Isszám Zahreddín tábornok a hadsereg igazi legendája volt, a Köztársasági Gárda oroszlánjának hívták, parancsnoksága alatt a kormányerők három éven át tartották az Iszlám Állam ostroma ellenében Dajr ez-Zaurt. Zahreddínt csatában nem tudták megölni, most azonban a járműve aknára hajtott, miközben a városban járőrözött.