

Megfosztja az autonómiától Katalóniát a spanyol kormány, amely elindította az ehhez szükséges alkotmányos eljárást. Madrid azután döntött így, hogy a katalán elnök a délelőtt 10-kor lejáró határidő után sem mondta ki egyértelműen: kinyilvánította-e vagy sem Katalónia függetlenségét az október 1-i népszavazás után.
Tízezrek tüntettek kedd este Barcelonában két katalán függetlenségpárti aktivista őrizetbe vétele miatt, akiket lázadásra való felbujtás vádjával küldött rács mögé a spanyol bíróság.
„Ők 2017 első politikai foglyai. Úgy gondoltam, a Franco-diktatúra után már nem lesznek politikai foglyok Spanyolországban, de most már abban kell reménykedni, hogy nem lesz még több” – mondta egy katalán függetlenségpárti tüntető.
Hamarosan egész Katalóniát kollektíven bünteti a madridi központi vezetés. A spanyol kormány úgy döntött: az autonómiát is elveszi a tartománytól, mert a szakadár régió elnöke nem volt hajlandó tisztázni, hogy valójában kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét az elszakadásról tartott október 1-i népszavazás után. A katalán parlament ekkor aláírta a függetlenségi nyilatkozatot, de ennek végrehajtását Carles Puigdemont elnök felfüggesztette. Mariano Rajoy korábban így kérte a helyzet tisztázását a katalán vezetőtől:
„Én csak arra kérem Puidgemont urat, hogy cselekedjen ésszerűen és kiegyensúlyozottan, hogy helyezze előtérbe az állampolgárok érdekeit, az összes spanyolét és az összes katalánét. Egy egyszerű kérdést kell megválaszolnia: kihirdette Katalónia függetlenségét vagy sem? Mert ha igen, akkor a spanyol kormány az alkotmány értelmében köteles bizonyos lépéseket megtenni” – mondta a spanyol miniszterelnök.
Puigdemont a konkrét kérdésre a Madrid által megszabott, csütörtök délelőtt 10 órás határidő után sem válaszolt, ehelyett levelet küldött Rajoynak, amelyben azt írta: ha a spanyol kormány nem hajlandó a párbeszédre, egyoldalúan kikiáltja a katalán függetlenséget.
Madrid most ígéretének megfelelően elindítja a katalán autonómia eltörléséhez szükséges alkotmányos folyamatot. „A spanyol kormány kérése ellenére sem válaszolt egyértelműen a katalán elnök arra a kérdésre, hogy az október 1-i népszavazás után kihirdette-e Katalónia függetlenségét. Miután az erre adott határidő lejárt, a kormány úgy döntött, elindítja az alkotmány 155-ös cikkelye szerinti folyamatot, hogy helyreállítsa a törvényes rendet Katalóniában” – mondta Inigo Mendez De Vigo spanyol kormányszóvivő.
A madridi kormány szombaton rendkívüli ülésen dönt arról, pontosan milyen lépéseket tesz a szakadár régióban, egyúttal kidolgoz egy tervet, hogy megvédje a Katalóniában élő spanyolok érdekeit.
Erre azért kell a hétvégéig várni, mert Mariano Rajoy miniszterelnök péntek este tér haza az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójáról.
A katalánok azonban nem hagyják szó nélkül jogaik megvonását. Szombatra békés demonstrációt hirdettek.
„Párbeszédre szólítunk fel, valamint békés és erőszakmentes demonstrációkra, csak úgy, ahogy a két Jordi tette, ahogy szeptember 20-án is tették. Ezen a szombaton az utcára fogunk menni, hogy felszólaljunk egy olyan állam politikai elnyomása ellen, ami őket bűnbaknak tette meg. Nagyon szomorú látni ezt az örvénylő elnyomást, és azonnal meg kell állítanunk” – mondja az Omnium Cultural nevű katalán kulturális szervezet szóvivője.
A spanyol kormány a diktatúra vége óta nem gyakorolt közvetlen irányítást Katalóniában. A politikai bizonytalanság miatt azonban nemcsak a társadalmi elégedetlenség nő, de a gazdaság is alaposan megingott. Mivel Spanyolország az eurózóna negyedik legnagyobb országa, a belpolitikai krízis folytán azonnal gyengült az euró értéke is.