

A mentést befejezték, de azt nem zárják ki, hogy újabb holttesteket is találnak. A múlt szombaton átadott gyalogos-felüljáró egy nyolcsávos útra dőlt rá.
Szombatra elkészült, csütörtökre összeomlott egy gyalogos-felüljáró a floridai Miamiban, egy nyolcsávos út felett. A 950 tonnás híd darabjai ráhullottak az alattuk elhaladó gépkocsikra. Legkevesebb hat ember életét vesztette, tíz embert kórházba szállítottak.
„Olyan hangja volt, mint egy földrengésnek. Láttam, ahogy összeomlik a híd, láttam, ahogy rázuhan egy fekete autóra, láttam egy rózsaszínbe öltözött nőt, láttam, ahogy segítségért kiált, mert valaki volt a kocsi hátuljában. Imádkozom a családjáért” – nyilatkozta egy szemtanú.
A tűzoltók hosszú órákon át dolgoztak a romok alatt rekedt emberek kiszabadításán. „Délután kaptuk a riasztást, hogy összedőlt egy híd. Az egységeink nyolc járművet találtak a romjai alatt” – számolt be Paul Estopinan, a helyi tűzoltóság vezetője.
A felüljáró hatvan méter hosszú volt, és a Floridai Nemzetközi Egyetemet kötötte össze Sweetwater várossal.
A hatóságok vizsgálják a tragédia okát. „Először is ki akarjuk szabadítani asz összes kocsit és az összes áldozatot úgy, hogy a művelet ne veszélyeztesse a vizsgálat sikerét. Ez fontos, mert biztosak akarunk lenni abban, hogy máshol nem lesz ilyen baleset” – nyilatkozta Maurice Kemp, Miami-Dade megye polgármester-helyettese.
Hírügynökségi jelentések szerint a hidat mindössze hat óra alatt szerelték össze, gyorsított hídépítési eljárással. 2019-ben nyílt volna meg a gyalogosok és biciklisek előtt.