Beutazási korlátozásokról döntött több európai ország kormánya

A következő héttől kizárólag 3 napnál nem régebbi negatív koronavírus-teszteredmény felmutatásával lehet belépni Ausztriába. Február 6-ától korlátozza a beutazást Svédország és Ciprus is. A német egészségügyi miniszter eközben másodszor is elismerte, hogy az orosz Szputnyik vakcina hatékony a vírus ellen.

  • 2021. február 04., csütörtök 13:02
Vágólapra másolva!

Az osztrák egészségügyi rendszer elérte kapacitása határát, és már nem bírja a rá nehezedő nyomást.

A kormány további korlátozások bevezetésével próbálja feltartóztatni a járvány terjedését. A kabinet kötelezővé teszi a tesztelést, és regisztrációs kötelezettséget ír elő az országba érkezők számára. Az Ausztriába beutazó embernek 3 napnál nem régebbi negatív eredményt kell felmutatniuk, az ingázóknak pedig a kötelező heti regisztráció mellett 7 napon belüli PCR-teszteredményt is fel kell mutatniuk. Az osztrák kancellár nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy további szigorításokat léptetnek életbe.

Hasonló intézkedések életbe léptetéséről döntött Stockholm is. Svédországba február 6-ától kizárólag kétnaposnál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel utazhatnak be a külföldi állampolgárok.

Kivételt élveznek a korlátozás alól a határokon keresztül ingázók, illetve a skandináv államban élő külföldiek. Svédország már jelenleg is korlátozza a beutazást Nagy-Britanniából, Dániából, Norvégiából, továbbá az Európai Unión kívüli összes országból.

Szigorításokról döntött a Ciprusi Köztársaság kormánya is. Nicosia szombattól 14 napos karanténra kötelezi a szigetre érkezőket. Emellett a beutazóknak 3 napnál nem régebbi negatív koronavírus-teszteredményt is fel kell mutatniuk.

Más államokhoz hasonlóan Németországban is a vírus elleni vakcina beszerzése az egyik központi kérdés. Oltóanyagból azonban hiány van.

Az egészségügyi miniszter néhány napon belül már második alkalommal jegyezte meg, hogy az orosz szérum hatásos a járvány elleni küzdelemben.

A tárcavezető úgy fogalmazott, a Szputnyik V-vel eredményesen lehet felvenni a harcot a pandémiával szemben, már csak az Európai Gyógyszerügynökségnek kell zöld jelzést adnia, hogy a készítményt az uniós tagállamokban is alkalmazhassák.

A nagy nyugati gyógyszergyárak közül a Pfizer / Biontech, a Moderna, a Johnson and Johnson és az AstraZeneca élen jár a vakcinák gyártásában, de a tömeges termelésben jelentős a hátrányuk Oroszországhoz és Kínához képest.

Ennek ellenére az AstraZeneca bejelentette, hogy várhatóan még az idén elkészül a koronavírus elleni oltóanyag új generációja, amely már az újonnan felbukkanó variánsok ellen is használható lesz.

Hír TV