
Sokadszorra siratják a magyar sajtószabadságot az EP-ben
Jövő héten a magyar és a lengyel médiaszabadságot veszik górcső alá az Európai Parlament állampolgári jogi (LIBE) szakbizottságában – derült ki a bizottság frissített napirendtervezetéből.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy szerda délutáni vitára külső meghívottak, szakértők nélkül kerülhet sor, a tervek szerint azon kizárólag az európai parlament LIBE bizottságának tagja vesznek majd részt. Az esemény a Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni hetes cikkely szerinti eljárások margóján kerülhet megrendezésre, feltételezve, hogy a portugál EU-elnökség meghallgatást tart az ügyben júniusban. Ennek tényét még nem erősítették meg. Varsó és Budapest szerint a jogállamisági eljárások ezen szakaszában viszont nincs szerepe az EP-nek, így a szóban forgó kormányok képviselői már a tavaly őszi, hasonló LIBE-eseményen sem vettek részt. Úgy, ahogy az akkori, német EU-elnökség részéről sem érkeztek az ülésre.
A lap információi szerint a jelenlegi, portugál EU-elnökség egyelőre szintén nem erősítette meg, hogy részt venne a jövő heti EP-meghallgatáson.
Slágertéma a sajtó helyzete
Lényegében bevettnek számít, hogy a magyar sajtó helyzetét firtatja a balliberális többségű EP, ráadásul a sajtó szabadságának kérdése az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentéseinek is kiemelt témája. Az uniós parlament plenárisán legutóbb márciusban tartottak általános, az európai sajtó helyzetét firtató vitát: itt Věra Jourová bizottsági alelnök a Klubrádió „elnémítását” kérte számon a magyar kormányon. A liberális cseh biztos akkor a magyar, lengyel és szlovén kormányfőknek is üzent, bírálva a sajtószabadság állapotát a szóban forgó országokban.
Épp Janez Janša szlovén miniszterelnök volt a résztvevője a LIBE egyik botrányosra sikerült, március végi ülésének: az EP-képviselők a szlovén média, valamint jogállamiság helyzetéről vizátak volna, ám a tárgyalás megszakadt, mert a szlovén kormányfő által kért videót nem játszották le a szakbizottságban. Az ülést elnöklő liberális EP-képviselő akkor úgy érvelt: a protokoll szerint nincs lehetőség a LIBE ülésein felvételek bemutatására, ráadásul a szlovénok túl későn küldték el a szakbizottságnak a videót.
Magyar Nemzet














