Orbán: Európának olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek tágabbra vonják a védelmi gyűrűjét

Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van Törökországnak is - jelentette ki a miniszterelnök csütörtökön Ankarában.

  • 2021. november 11., csütörtök 18:45
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tárgyalt a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 5. ülésén.

A miniszterelnök a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy

Kiemelte azt is, hogy

Rámutatott arra, hogy Európát három irányból fenyegeti a migráció:

Orbán Viktor továbbá arról is beszámolt, hogy

A kormányfő hangsúlyozta: Budapest számára geopolitikai szempontból fontos, hogy Berlin és Moszkva mellett Ankarával is baráti, stratégiai szövetséget ápoljon.

A migráció mellett azonban három másik nagy válság is fenyegeti Európát:

- hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor a koronavírus-járvány elleni küzdelmet illetően arra emlékeztetett, hogy Magyarország és Törökország között a kétoldalú kereskedelmi kapcsolat a pandémia alatt nemhogy visszaesett, hanem több mint 30 százalékkal nőtt, megközelítve a négymilliárd dollárt. Egyúttal felidézte, hogy a válság elején, amikor a védekezés legalapvetőbb eszközei, például maszkok sem álltak rendelkezésre, Ankara alapanyagot szállított Magyarországra, elősegítve a hazai gyártást.

A gazdasági válsággal kapcsolatban Orbán Viktor közölte:

Jelezte: óriási sikernek tartja, hogy a világ egyik legnagyobb csomagolóanyag-ipari vállalata minden idők legnagyobb magyar-török beruházását, egy 70 milliárd forint értékű gyárépítést valósít meg Kaposvár mellett.

Elmondta azt is, hogy folytatják a nukleáris energiával történő együttműködést tudományos, kutatási és képzési területen. Jelezte: Magyarország megnövelte a török diákok számára nyújtott ösztöndíjas helyek számát 150-ről 200-ra. Hozzátette: ennek a kontingensnek egy része kifejezetten nukleáris tanulmányokat folytató diákok számára lesz elérhető.

A közmédia kérdésére válaszolva Orbán Viktor elmondta: az üzemanyagárak olyan mértékben nőttek meg és úgy húzzák magukkal az inflációt, hogy a kormánynak itt lépéseket kellett tennie. Úgy döntöttek, hogy

"Három hónapra hoztuk ezt a döntést, február végén fogjuk újra értékelni a helyzetet. Ez megterhelő a nagy energiacégeknek, akiknek a profitjuk egy részéről most le kell mondaniuk, de annak érdekében, hogy a magyar gazdaság fejlődhessen és a magyar családok biztonságban legyenek, ezt a lépést meg kellett tenni" - jelentette ki.

Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan a stratégiai tanács ülése előtt közösen ültette el a magyar-török barátság fáját az ankarai elnöki palota kertjében.

A magyar kormány tagjai a megbeszéléséket követően kilenc együttműködésről írták alá egyezményt, köztük katonai, tudományos, ipari, kulturális, technológiai, turisztikai területen, valamint a sportra és az ifjúsági életre vonatkozóan.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a TRT török állami médiaszolgatóval és az Anadolu török állami hírügynökséggel írt alá megállapodást. A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, hogy hosszú évekre tekint vissza a magyar és a török közmédia együttműködése, ezt szeretnék kibővíteni közös műsorgyártással és a hírügynökségek szélesebb együttműködésével.

A magyar küldöttség a látogatás keretében 101 olyan ókori műtárgyat szolgáltatott vissza Törökországnak, amelyet a magyar hatóságok 2016-ban foglaltak le a magyar határon.

A Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 2013-ban jött létre.

Pénteken Orbán Viktor a Türk Nyelvű Államok Tanácsának csúcstalálkozóján tárgyal partnereivel Isztambulban.

MTI