
HírTV





Pénzbírságot kaphat, aki megszegi a járványügyi szabályokat Horvátországban. Az ország igazságügyi és közigazgatási minisztere bejelentette, hogy az állami szervek, hivatalok, és állami fenntartású intézmények vezetőit másféltől 2 és fél millió forintnak megfelelő összeggel büntethetik, ha alkalmazottaik nem tartják be az intézkedéseket. A zágrábi vezetés múlt hét elejétől tette kötelezővé a védettségi igazolást az állami szférában dolgozók számára, egy hónappal korábban pedig az egészségügyi és szociális intézmények alkalmazottainak.