
Így vitáztak a plenáris ülésen a képviselők az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrányokról. Nemcsak elítéltek azokat, hanem szigorú büntetést is követeltek.
- Az autoriter országok aktívan próbálják befolyásukat gyakorolni az európai intézményeknél. És egyszerűen nem tudunk eléggé vigyázni, hogy ne így történjen. Az Európai Tanácsban Orbán Viktor hosszú ideig vétózott Oroszország érdekei mellett, aláásva Európát. Most már idáig jutott a korrupció.
Erről már Cseh Katalin beszélt, akinek a katari korrupciós botrányról is a magyar miniszterelnök jutott eszébe, miközben Eva Kailit minden tisztségétől megfosztottak Brüsszelben, sőt vagyonát is befagyasztották, miután 600 ezer eurót találtak a házában. A szocialista politikusa pénzt azért kaphatta, hogy Katar érdekeit előmozdítsa az EP-n keresztül.
A Soros-szervezetben dolgozott együtt Dobrev Klára és a korrupcióba keveredett EP-képviselő, - erről már a Magyar Nemzet cikkez. A lap rámutatott: Gyurcsány Ferenc felesége nemcsak a Szocialisták és a Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportjában ült egy asztalnál a korrupcióba került politikussal, hanem az úgynevezett ECFR-ben is, amely szervezet szintén a korrupciós botrányokat vizsgálja.
HírTV
Továbbiak a témában
2 perc A német politikának most már nem az AfD létezését kell megmagyaráznia, hanem azt, miért választotta ennyi ember
2 perc Lavrov szerint Németország gyakorlatilag hadat üzent Oroszországnak
1 perc 










