NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
A legtöbb olasz párt szerint Európa eddig nem tett eleget a háború lezárásáért  + videó

A legtöbb olasz párt szerint Európa eddig nem tett eleget a háború lezárásáért + videó

A legtöbben azonban úgy látják, hogy a mostani európai vezetéssel ez teljesen kizárt. Ezért szerintük le kellene cserélni a von der Leyen vezette csapatot, mert nincs megfelelő politikai képességük a feladatok megoldásához.

  • 2025. október 18., szombat 12:00
Vágólapra másolva!

Európa eddig nem tett sokat a folyamatban lévő háborúk rendezéséért a legtöbb olasz párt véleménye szerint. A demokrata párt egyik képviselője szerint is azonnali lépésekre van szükség, ha nem szeretne az orosz-ukrán rendezésből is kimaradni. Erre azonban nagyon kevés esélyt lát.

„Reméljük, hogy Európa képes lesz tárgyalásokat kezdeményezni. De eddig azt láttuk, hogy csak a Fehér Ház utasításait követte. Európa egyszerűen csak militarizálódik. De ez nem elég. Politikai képességre lenne szükség, ami nincs meg" - mondta az egyik baloldali politikus.

„Egyetértünk. Az olasz kormány mindig is kiemelt figyelmet szentelt Ukrajnának. Most kiemelten fontos mert Oroszország nem tartotta magát az Alaszkában megbeszéltekhez. Helyes, hogy az összes európai ország egységesen reagáljon. Úgy gondolom, Orbánnak igaza van, amikor felhívja a figyelmet az ukrajnai válság megoldására" - hangsúlyozta egy jobboldali képviselő.