
Egyre súlyosabb incidensek történnek a madridi Hortaleza befogadóközpontban, ahol szüleik nélkül, illegálisan érkezett kiskorú bevándorlókat helyeznek el. Most egymás után történt két erőszakos támadás. Az egyikben a fiatalok zendülést robbantottak ki, és rátámadtak a dolgozókra, akik maguk mesélték el a sajtónak névtelenséget kérve, mert félnek a megtorlástól, hogy öt fiatal támadt rá a teljes biztonsági személyzetre ok nélkül, majd a verekedéshez még hét tini csatlakozott. Az egyikük különösen agresszív volt, az egyik őrt nyakon harapta, a többiek közben ököllel ütötték a többi dolgozót. Végül csak a rendőrség segítségével tudták leállítani őket, két biztonsági őrt pedig kórházba is kellett vinni könnyebb sérülésekkel.
Aztán mindössze egy nappal később újabb rendbontás történt, akkor három marokkói fiatal próbált elszökni, de amikor megpróbálták feltartóztatni őket, megint dulakodás alakult ki és ismét rendőröket kellett hívni, akik egy 14 és egy 17 éves fiút vettek őrizetbe, a harmadik társuk pedig el tudott menekülni.
Az Hortaleza környékén élők és az ott dolgozók sokat panaszkodnak, azt mondják, hogy szigorúbb biztonsági intézkedésekre és létszámbővítésre van szükség, mert egyre több és egyre problémásabb fiatal kerül hozzájuk. Sokukról ráadásul utólag derül ki, hogy nem is kiskorúak, csak annak adták ki magukat, hogy kedvezőbb elbánásban részesüljenek.