
A Fehér Ház is reagált Macron elnök kijelentésére
Az Egyesült Államok nem küld katonákat harcolni Ukrajnába – szögezte le kedden a washingtoni Fehér Ház arra reagálva, hogy korábban a francia államfő arra utalt, nem zárkózik el attól, hogy nyugati országok szárazföldi csapatokat küldjenek Ukrajnába.
„Biden elnök világosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok nem küld csapatokat Ukrajnába, hogy részt vegyenek a harcokban" – jelentette ki Adrienne Watson, a washingtoni nemzetbiztonsági tanács szóvivője. Hozzátette, hogy az elnök szerint a győzelmet az a katonai segélycsomag hozhatja el, amelyet a kongresszus jelenleg blokkol.
Joe Biden kedden a Fehér Házban fogadta a kongresszus több vezető tisztségviselőjét, hogy költségvetési kérdésekről, köztük az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatásról egyeztessenek.
A megbeszélés elején az elnök úgy fogalmazott, "a mindennapos tétlenségnek borzasztó következményei vannak" Ukrajnában, és "rettenetes ára" lesz annak, ha az amerikai törvényhozás nem szavazza meg az Ukrajnának szánt legújabb 60 milliárd dolláros támogatást.
Továbbiak a témában
5 perc Hat halálos áldozata és 15 sérültje van a krakkói lövöldözésnek – terrortámadásként vizsgálják az esetet
2 perc Elindulhat a migránsok uniós újraelosztása, Brüsszel már kijelölte a kedvezményezett országokat
2 perc 










