
A spanyol vezetés nem ért egyet Macron katonai ötletével
Spanyolország nem ért egyet európai csapatok Ukrajnába küldésének javaslatával - jelentette ki a spanyol kormány szóvivője kedden Madridban.
"Nem értünk egyet, emellett arra kell összpontosítanunk, ami sürgős, vagyis a segélyszállítás felgyorsítása" - fogalmazott Pilar Alegría a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón reagálva a francia elnök felvetésére.
Emmanuel Macron egy Ukrajnát támogató hétfői, párizsi konferenciát követően beszélt arról, hogy a részt vevő több mint 20 európai ország vezetői megvitatták nyugati csapatok küldésének lehetőségét. Konszenzusra ugyan nem jutottak, de "semmit sem szabad kizárni" - jegyezte meg.
Pilar Alegría hangsúlyozta: Spanyolország a leghatékonyabb fegyvernek Európa egységes fellépését tartja. Két évvel a háború kezdete után továbbra is elkötelezett az ukrán nép támogatásának növelésében és megszilárdításában, valamint kiáll a béke megteremtésének szükségessége mellett.
Fotó: MTI
Továbbiak a témában
5 perc Hat halálos áldozata és 15 sérültje van a krakkói lövöldözésnek – terrortámadásként vizsgálják az esetet
2 perc Elindulhat a migránsok uniós újraelosztása, Brüsszel már kijelölte a kedvezményezett országokat
2 perc 










