

Gyárfás Tamás mégsem újrázik – értesült a Népszava. Az úszószövetséget több mint húsz évig irányító Gyárfás szerdán mondott le hivatalosan tisztségéről. Az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka az év utolsó hazai versenye, a győri nyílt úszóbajnokság után azt mondta: osztja azoknak a véleményét, akik szerint változásokra van szükség a szervezetben.
Hetedik alkalommal rendezték meg a győri nyílt úszóbajnokságot, amely hagyományosan az év utolsó hazai versenye. A Győri Úszó Sport Egyesület színeiben Takács Krisztián állt rajthoz. A sprinter a riói olimpián a 17. helyen végzett. A játékok után ő nyilatkozta azt csalódottan, hogy a semmiért hagyta ott a családját és a barátnőjét, amikor Dunaújvárosból Győrbe költözött az olimpiai felkészülés kedvéért.
„Ötvenen, ugye, elég látványos az, hogyha egy-két század elcsúszik, akkor, ugye, nem kerültem be a középdöntőbe se, de azzal az egy-két századdal jobban már döntőbe is lehetett volna kerülni. Úgyhogy az egy kicsit csalódás volt számomra, hogy amilyen állapotban és amilyen felkészülten érkeztem, az nem jött ki, amit én attól vártam. Aztán itt az év vége a vártnak megfelelően alakult” – mondta Takács Krisztián Európa-bajnoki bronzérmes úszó .
Jakabos Zsuzsanna éremesélyesként utazott Brazíliába, de az olimpián be kellett érnie egy hatodik hellyel. Gondolataiban már a 2017-es budapesti világbajnokság jár.
„Amire számítok, hogy nagyon jó hangulat lesz. Biztos, hogy jó érzés lesz a hazai közönség előtt úszni. És hát, hogy hogy sikerül, tényleg nem tudom előre megmondani” – nyilatkozta Jakabos Zsuzsanna, Európa-bajnok úszó.
Kapás Boglárka a riói bronznak és az olimpiai negyedik helynek köszönhetően pályafutása legjobb évének nevezte 2016-ot. Ő is osztja azoknak a véleményét, akik szerint az úszószövetségben változásokra van szükség.
„Úgy gondolom, hogy megtörtént az első lépés afelé, hogy lehessen változtatni az alapvető dolgokon, és nagyon bízom benne a sportoló társaimmal együtt, hogy meg fognak történni ezek és előrébb tudunk lépni. Mert világszínvonalat kell képviselnünk a parton is és a vízben is. A vízben megvan, de lehetne még jobb is akár. Úgyhogy én reménykedem abban, hogy meg fogjuk kapni azt a háttértámogatást, ami szükséges ehhez” – mondta el Kapás Boglárka.
Az úszószövetséget több mint húsz évig vezette Gyárfás Tamás, aki szerdán hivatalosan is lemondott tisztségéről.