224. alkalommal feszül egymásnak a magyar futball két ősi riválisa

A labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában találkozik egymással a magyar futball két ősi riválisa, a Ferencváros és az Újpest: a fővárosi ellenfelek 224. bajnoki összecsapása következik a Groupama Arénában.

  • 2018. szeptember 29., szombat 17:02
Vágólapra másolva!

Az eddigi 223 mérkőzésen 101 zöld-fehér siker született 61 döntetlen és 61 újpesti győzelem mellett, 417-312-es gólkülönbséggel.

A szombati meccsen várhatóan fantasztikus lesz a hangulat, hiszen telt ház, 23 ezer néző előtt léphetnek pályára a csapatok.

Az augusztus 22-én kinevezett Szerhij Rebrov irányításával még nem kapott ki a Ferencváros. Az ukrán szakembernek ez lesz az első Újpest elleni rangadója, a túloldalon viszont Nebojsa Vignjevic 18. alkalommal irányítja csapatát az ősi rivális ellen, ezzel pedig beéri a párharc örökrangsorát vezető Várhidi Pált.

A sereghajtó Haladásnál csütörtökön jelentették be, hogy Horváth Ferenc veszi át a menesztett Michal Hipp helyét, a 45 éves szakember ugyanakkor még csak a lelátóról figyelheti új csapatát a Paks ellen, mivel az elmúlt szezon végén, a Balmazújváros vezetőedzőjeként, a Ferencváros elleni szezonzárón kiállította a játékvezető.

A második helyen álló Honvéd a Puskás Akadémiához látogat, amely első győzelmét a legutóbbi fordulóban a címvédő Videoton ellen szerezte meg, míg a harmadik MTK a Mezőkövesdet fogadja.

A Kossuth Rádió a 17 órakor kezdődő mérkőzések hajrájáról 18.30 órától Körkapcsolásban számol be, majd a Ferencváros–Újpest rangadót 20 óra 10 perckor közvetíti. Az M4 Sport a derbi mellett a Haladás–Paks találkozót tűzi műsorára.

A tabella:

1. Ferencváros 20 pont
2. Budapest Honvéd 16 pont
3. MTK Budapest 13 pont
4. MOL Vidi FC 12 pont
5. Mezőkövesd Zsóry FC 11 pont
6. Paksi FC 10 pont
7. Újpest FC 10 pont
8. Debreceni VSC 10 pont
9. Kisvárda Master Good 8 pont
10. Diósgyőri VTK 6 pont
11. Puskás Akadémia 5 pont
12. Szombathelyi Haladás pont

A 6. fordulóból a MOL Vidi FC–Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt elhalasztották.