NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes
Időjárás: mindenre fel kell készülni a jövő héten

Időjárás: mindenre fel kell készülni a jövő héten

Ma erősen felhős, vagy borult lesz az ég. A nap első felében a déli, délnyugati tájakon TÖBBFELÉ LEHET ESŐ, A MAGASABBAN FEKVŐ TÁJAKON AKÁR HAVAS ESŐ IS.

  • 2022. november 20., vasárnap 07:57
Vágólapra másolva!

Délután északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet. Az északnyugati szél megélénkül. 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn a ködfoltok feloszlása után változóan rétegfelhős időre számíthatunk, csapadék nélkül. Mérsékelt marad a délnyugati szél.

REGGEL 0, DÉLUTÁN 7 FOK KÖRÜLI ÉRTÉKEKET MÉRHETÜNK.

Kedden eleinte változóan felhős időnk lesz, majd délután délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és

A DUNÁNTÚLON MÁR TÖBBFELÉ, MÁSHOL ELSZÓRTAN ALAKUL KI ESŐ.

A déli, délkeleti szél megerősödik. 5-10 fok valószínű.

Szerdán reggelig sokfelé lehet eső, majd napközben csökken a felhőzet, de a Dunántúlon szitálás, gyenge eső még előfordulhat. A szél északira, északnyugatira fordul és megerősödik.

+5, +7 FOK KÖRÜL VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET.

Csütörtökön az erős északnyugati szél hatására csökken, szakadozik a felhőzet.

CSAPADÉK NEM LESZ. 5 ÉS 10 FOK KÖZÖTT VALÓSZÍNŰ A CSÚCSÉRTÉK.

Fotó: Shutterstock