

Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése - jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Az intézkedés 84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozót érint, akiknek így átlagosan 30 ezer forinttal nő a bruttó bérük. A kormány döntése azt jelenti, hogy a legalacsonyabb illetmény az eddigi 155 ezer forintról közel 177 ezer forintra, míg a legmagasabb 415 ezer forintról 473 ezer forintra emelkedik.
„Mi indokolta ezt a döntést?”
– kérdezte Földi-Kovács Andrea
„Egy olyan területről beszélünk, aminek azt gondolom, hogy a feladat fontosságát az mutatja, hogy az itt töltött munkavégzés az egyébként egy fontos közösségépítés. Mindannyiunkról szól, nemzetről szól. Az utcarészről, ahol lakunk, a városról, amelyben lakunk és az itteni embereknek a megbecsültsége, akik a szociális területen dolgoznak. A kormány abban a lépésben tudja a leginkább kifejezni, hogy az anyagi megbecsültséget próbálja emelni, erről szól ez a 14 százalékos emelés.”
- válaszolta Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára.
„Mit jelent ez? Tehát milyen átlagkeresetet visznek haza havonta a szociális szférában dolgozók?”
- tette fel a kérdést a műsorvezető.
„A legfontosabb állítások ezzel kapcsolatban azért, csak hogy még egyszer elhangozzanak, hiszen mégiscsak sok embert érint. Egyrészt 2020 január elsejétől itt van egy béremelés, ennek a nagysága 14 százalék. Az fontos, hogy mindenkit érint, aki ma a szociális bértábla alapján kapja a fizetését. Ez körülbelül 84 ezer ember és a 84 ezer ember mind az állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartóknál dolgozó, tehát teljesen mindegy, hogy milyen a fenntartó, ha ez alapján kapja, akkor meg fogja kapni ezt az emelést. Ha forintban akarom kifejezni, akkor ez úgy néz ki, hogy átlagosan bruttó harmincezer forint a növekmény.”
- felelte Fülöp Attila.
Hír TV


