

A hivatalos statisztika szerint 50-en fertőződtek meg eddig Magyarországon és 137-en vannak karanténba. Közben a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában sikerült izolálni a vírust, így lehetőség nyílik a hazai vakcina kifejlesztésére. Addig is maradnak a szigorú intézkedések. Lezárt határok, rövidített nyitva tartással üzemelő boltok.
A korlátozó intézkedések mennyire változtatták meg Pécs mindennapjait? - kérdezte Földi-Kovács Andrea, műsorvezető az élő kapcsolásban lévő Szilágyi Jenő, riportert, aki elmondta, hogy az egyetemváros gyakorlatilag kiürült a diákok nélkül.
Elmondta továbbá, hogy a rendelkezéseket az étterem tulajdonosok tudomásul vették, sokan 3 óra után is készítenek ételt, hiszen a futárszolgálatok vállalnak kiszállítást, illetve megpróbálnak minél nagyobb forgalmat lebonyolítani a rendeletben foglalt óráig. Riporterünk elmondta, hogy a vásárcsarnokba továbbra is csak 100 ember mehet be és ki és befelé is fertőtleníteniük kell a kezüket.
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének ügyvezető igazgatója elmondta a budapesti szállodák és vendéglátó egységek megkezdték a zárásokat, hiszen ezek a helyek legfőképp külföldi vendégekből tarják fenn magukat. Hozzátette, a héten várhatóan a legtöbb szálloda be fog zárni, hiszen a visszamondások a következő időszakra is nagyon magas számban vannak, ezzel azonban rengeteg a turisztikai ágazatban dolgozó munkavállalónak kerül veszélybe az állása.
Buzásné Putz Erzsébet, a Liga Szakszervezet versenyszféráért felelős társelnöke a következőket mondta az alkatrész hiánnyal küzdő autógyárakkal és munkavállalóikkal kapcsolatban. A jövő héten, egyelőre öt napra áll le a termelés, mivel nem érkezik a gyárba megfelelő mennyiségű alkatrész. A gyártósoroknak így a jövő hétre biztosan le kell állniuk.
Egyelőre az sem egyértelmű, hogy a munkavállalókat hogyan érinti mindez, hiszen a koronavírus kapcsán egyfajta vis maior-ról van szó - tehát önhibájukon kívül nem tudnak dolgozni. A cég igyekszik egy köztes megoldást találni, ami a munkavállalóknak és a munkáltatóknak egyaránt megfelelő lehet.
Vesztegzár alá kerül egy ausztriai régió, a fertőzöttek száma 1300 felett jár. Telefonon értük el Kelemen István, bécsi lakost, aki elmondta, hogy a változások kerületenként másképp hatnak, a például belvárost, ami a turisták által legfrekventáltabb hely szinte teljesen kiürült. Az emberek betartják a javaslatokat 1 vagy 2 méterre állnak egymástól, kézfogás, puszi nincs, alternatív köszönési módokat alkalmaznak, például a lábak összeérintése. Magasabb a rendőri jelenlét, mint általában igyekeznek betartatni az intézkedéseket.
HírTV


