

A Hír TV Magyarország élőben extra című műsorának Bitter István, a Semmelweis Egyetem nyugalmazott professzora, Futó Barnabás, ügyvéd és Galgóczy Zoltán, a XVIII. kerület fideszes önkormányzati képviselője volt a vendége.
Komoly testi és lelki következménye lehet a járványnak
Egy most nyilvánosságra került ENSZ jelentés szerint a koronavírus-járvány miatt emberek millióinak lehetnek mentális betegségei. A szakértők szerint a bezártság, a bizonytalanság és a tragédiákkal való szembesülés komoly lelki megterhelést jelenthet sokak számára. 75 ország, 200 kutató és több nemzetközi és nemzeti szervezet vesz részt abban a projektben, amely a koronavírus és a járványhelyzet testi-lelki jólétre gyakorolt hatásait kutatja. Bitter István a Semmelweis Egyetem nyugalmazott professzora Magyarország élőben extra című műsorunkban felhívta rá a figyelmet, amit korábban is tudni lehetett, hogy a különböző veszélyek szorongást okoznak, jelen esetben attól félhettünk, hogy elkapjuk ezt a betegséget, a családtagjaink vagy a barátaink lesznek betegek, majd fel kellett fogni, hogy egy olyan komplex folyamatról van szó, amiben attól is félni kellett a különböző korlátozásoktól, illetve attól, hogy az ember elveszíti az állását.
Arra a kérdésre, hogy mitől függ, mennyire hatalmasodik el a félelem, a professzor elmondta, ezt meghatározza a természetünk, a genetikánk, a gyermekkorunk, a felnőttkorunk és befolyásolja a stressz is.
Sem egyénileg, sem régiónként, sem országonként nem azonosan reagálunk. Az a szorongás és depresszió, ami együtt jár a járvánnyal nagyon különböző a világon (…) Magyarországról is nagyon sokan kitöltötték az ívet és amit tudni lehet az eddigi felmérésekből, hogy a lakosság 35-60 százalékát érinti a szorongás, amit nem tudni, hogy ki az, akinél megmaradnak a járvány lecsengése után a különböző mentális bajok – tette hozzá.
Futó Barnabás: A szabályok alapján egy orvosnak személyesen jelen kellett volna lennie
Már a rendőrség is vizsgálja a Pesti úti idősotthonban történt eseményeket. Az intézményben több mint 300-an fertőződtek meg és 44-en haltak meg a koronavírus által okozott szövődményekben. Futó Barnabás, ügyvéd beszélt a részletekről és annak jogi vonatkozásairól.
Mivel büntetőjogi felelősség is fennáll ezért a hatóságok elrendelték a nyomozást és a vizsgálatok alapján megalapozott gyanúval élnek a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban.
Foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés esetén a büntető tétel 1 év, halál okozás esetén azonban jóval nagyobb tételről lehet szó, tudatta az ügyvéd.
Először azt vizsgálják, hogy kinek a felelőssége áll fent az eset kapcsán, milyen szerződés volt kötve a gondozottakkal, akik ezeket a szabályokat megszegték azokat vehetik elő. Felmerülhet a fenntartó és a dolgozók felelőssége is.
Futó Barnabás elmondta, hogy a szabályok alapján egy doktornak mindig jelen kell lennie a 200 főnél több embert gondozó intézmények esetén. Így a nyomozás alatt vizsgálni fogják azt is, hogy ki engedte meg, hogy az orvos ne legyen ott személyesen, illetve, hogy kinek kellett volna intézkednie ezzel kapcsolatban. A büntetőjogi felelősség mindenképpen fennáll, a gondozási szabályok megszegésével kapcsolatban már biztosan. A Btk. kommentárja és a legfelsőbb bírósági állásfoglalás is az, hogy ha valaki ezen kötelezettségét elmulasztja és halál következik be, akkor gondatlan emberölés miatt vonhatják felelősségre, mely halmazati tétel, ezáltal a büntetés is súlyosbodik.
Diktatórikus lépések Pestszentlőrincen
Szombat délután eldől, hogy maradnak-e a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorú szabályok Budapesten. Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában azt mondta, hogy az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést folytatni kell. Mindeközben a pestszentlőrinci Fidesz azzal szembesült, hogy a veszélyhelyzet kellős közepén a baloldali városvezetés egyeztetés nélkül alakítaná át az óvodai ellátást, amivel a párt szerint sérülnének a gyermekek, családok és a dolgozók érdekei. Milyen lépéseket tett a veszélyhelyzet idején a kerületi önkormányzati vezetés – tette fel a Földi-Kovács Andrea műsorvezető Galgóczy Zoltánnak, a kerület fideszes önkormányzati képviselőjének.
A kerület volt alpolgármestere elmondta, hogy mivel a képviselő-testület nem tud összeülni, ezért emailben kapnak értesítést. A legutóbbi fejlemény az a 27 oldalas dokumentum, amely a pestszentlőrinci óvodák összevonását taglalja. Galgóczy Zoltán felhívta arra a figyelmet, hogy több olyan dolgot tudna felsorolni, amit az új baloldali vezetés nem tett meg. Ilyen többek között az időseknek az elmúlt 9 évben húsvétkor és karácsonykor átadott csomag átadása, amelyet most húsvétkor az önkormányzat nem szervezett meg forráshiányra hivatkozva. De még egy egészségügyi csomagra sem futotta a legveszélyeztetettebb korosztálynak. Ugyanakkor arra volt pénz, hogy 2019 októberében az első üléskor a balliberális kerületvezetés megemelje a saját fizetését. Mindezek nagyfokú szociális érzéketlenségre utalnak – hangsúlyozta a fideszes önkormányzati képviselő.
Elhangzott, hogy a kerületben a DK-s polgármester felel az óvodák működéséért, aki viszont most egyoldalúan döntött az intézmények összevonásáról. A helyi lakosok már most diktatórikus lépésekről panaszkodnak és létszámleépítésre számítanak az óvodákban. Galgóczy Zoltán ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy valóban veszélybe került az óvodák önállósága, a polgármester, Szaniszló Sándor pedig rendeleti úton akar egyoldalú döntést hozni róluk.
Hír TV


