
A műsor elején a szakértő néhány mondatot ejtett a rendeleti kormányzás megszűnésének körülményeiről. Elmondta, hogy a veszélyhelyzet végével a rendeleti kormányzás is megszűnik, így az esetleges második hullám előtt fel kell készülniük arra, hogy milyen rendeleteket hozzanak annak bekövetkezése esetén. Ehhez szükséges lenne az ellenzék konstruktív hozzáállására is.
A tranzitzónával kapcsolatban Ifj. Lomnici Zoltán elmondta, hogy a Szegedi Bíróság kezdeményezésére kezdett el vizsgálódni a luxemburgi testület. A menedékkérők az elutasítás után nem tudtak visszalépni Szerbiába, mivel az nem engedte őket, a helyzetet tovább cizellálta a járvány is, mivel emiatt is mindent lezártak. Egy abszurd esettel állunk szemben, melyet az Európai Bíróság politikai célok érvényesítéséhez igyekszik felhasználni, többek közt az ideiglenes betelepítési kvóta kérdésben.
Hír TV
Továbbiak a témában

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek












