NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvMagyarország élőben
Orbán Balázs: Nem az ellenzék kupakos szavazása miatt marad el a tűzijáték

Orbán Balázs: Nem az ellenzék kupakos szavazása miatt marad el a tűzijáték

Nehéz arra mit mondani, hogy az ellenzék a saját sikerének tudja be, hogy a kormány úgy döntött: a járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is – erről Orbán Balázs beszélt Magyarország élőben című műsorunk csütörtöki adásában. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára emlékeztetett, az ellenezéknek a járványhelyzetben nyújtott teljesítménye gyalázatos, hiszen azzal voltak elfoglalva, hogy kamuvideókat gyártsanak és politikai csatározásokat vívjanak, miközben nemzeti összefogásra lett volna szükség.

Vágólapra másolva!

Orbán Balázs szerint az ellenzék nélkül is sikerült a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát lezárni, de úgy tűnik, a „szép hagyomány” nem változik, az ellenzék továbbra is politikai akciókban gondolkodik.

Földi-Kovács Andrea felvetésére, hogy az ellenzék követeli, hogy a tűzijátékra szánt forrást a kormány ajánlja fel a Lánchíd felújítására, az államtitkár elmondta, a főváros számára a híd felújításához szükséges források rendelkezésre állnak. A Magyar Államkincstárnak minden önkormányzat vonatkozásában vannak naprakész adatai Orbán Balázs közlése szerint.

– mutatott rá a politikus.

Teljes beszélgetés:

HírTV

KAPCSOLÓDÓ:

Gulyás: Elmaradnak az augusztus 20-i rendezvények

Fekete-Győr András szerint azért nem lesz tűzijáték, mert a kormány meghátrált