NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvMagyarország élőben
Gasztronómiai szövetség: Ha vendég van, minden van

Gasztronómiai szövetség: Ha vendég van, minden van

A fokozatosság elve alapján kérhetjük a kormányzatot és a döntéshozókat arra, hogy nyissunk – jelentette ki Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke a HírTV Magyarország élőben extra című műsorának pénteki adásában.

  • 2021. február 19., péntek 19:04
Vágólapra másolva!

Krivács András emlékeztetett, nyáron vagy ősszel a szabályok szigorú betartásával, korlátozások mellett tartottak nyitva a vendéglátóhelyek, most pedig már vannak olyan vállalkozók, akik a nyitás érdekében beruháztak is, volt, aki például ózongenerátoros fertőtlenítőgépeket vásárol.

– tette hozzá.

A gasztronómia szövetség elnöke üdvözölte, hogy az újraindításról szóló új nemzeti konzultációban van olyan kérdés, ami arra vonatkozik, hogy aki igazoltan beoltotta magát az szabadabban mozoghasson.

Velkovics Vilmos felvetésére, hogy mikortól szeretnének nyitni, Krivács András elmondta, a vendéglátóegységek felkészültek a nyitásra, higiéniai és egészségügyi szempontból is és odafigyelnek arra, hogy mindenképpen betartsák a szabályokat.

Teljes beszélgetés:

HírTV