

A kormány úgy döntött, hogy ingyen biztosítja az öntözéshez szükséges vizet a magyar gazdáknak – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A cél: felkészíteni az országot arra, hogy az idei nyár az eddigi legforróbb lehet Európában.
Hubai Imre, mezőgazdaságért felelős államtitkár, Agrárminisztérium: "Már kora tavasszal a kormányzat első lépésben átvállalta a vízdíj 50%-át a gazdálkodóktól, majd úgy döntött, hogy teljes mértékben térítésmentessé teszi a vízdíjat, hiszen ez a 10 milliárd forint, amivel így a gazdák terhein tud csökkenteni , ez egy erős motiváció volt arra a gazdálkodók számára, hogy megkössék az idei évi szolgáltatási szerződéseiket."
A vízdíj elengedése sok gazdának jelenthet kapaszkodót, különösen azoknak, akik az elmúlt években a klímaváltozás okozta rendkívüli szárazságokkal küzdöttek. A kormány célja az is, hogy az elérhető vízkészleteket minél hatékonyabban használják fel.


