
Kellessy Tibor innovációs szakértő, IdomSoft Zrt.: "Minden egyes dolgot, ami kapcsolódhat a bűnesethez, azt fel kell jegyezni egy jegyzőkönyvbe. Nyilván nagyon alaposan. Annak a megtalálási helyével, annak a távolságaival, tehát kismillió mérést kell végezni, és amiben újak tudnánk lenni, illetve újak is vagyunk most már, hogy én úgy képzelem el ezt egyébként, hogy magát a jegyzőkönyvet váltja ki. Tehát a rendőrséget nem akarjuk lecserélni, a szakembereket nem akarjuk lecserélni, mert nélkülözhetetlenek. Annyi az egész, hogy a jegyzőkönyv kvázi automatán készülne el."
Egy helyszínelés során kiemelten fontos, hogy minden tárgy eredeti pozíciója pontosan rögzítésre kerüljön. Előfordulhat azonban, hogy valamit el kell mozdítani. A mesterséges intelligencia segítségével ezek a tárgyak milliméter pontossággal visszahelyezhetők, sőt, elegendő csupán a virtuális térben mozgatni őket – így a valós helyszín érintetlen marad, vagyis nem sérül a fellelési állapot. A bíróságok és az ügyészségek eleinte szkeptikusak voltak, hogy mennyire lehet hiteles bizonyítékként tekinteni egy mesterséges intelligencia segítségével végzett helyszínelésre. Mára viszont már elfogadottá vállt.


