NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

Reklámadó: vidéki rádiók szűnhetnek meg

Vidéki rádiók szűnhetnek meg, ha a jövőben mindenkinek fizetnie kell az 5 százalékos reklámadót – mondja a Helyi Rádiók Országos Egyesületének elnöke. Szilvay Balázs szerint a rádiók többsége kizárólag reklámokból él. Ha újabb közterhet kell fizetniük, akkor a műsoron spórolnak majd. A televíziós reklámpiac tavaly - 5 év óta először – növekedett, de nagysága még így is 20 milliárd forinttal maradt el a válság előtti szinttől.

  • 2015. február 19., csütörtök 21:36
Vágólapra másolva!

Magyarországon több mint száz helyi rádió működik. Döntő többségük kereskedelmi médium, vagyis a reklámokból tartják el magukat. Eddig nem kellett reklámadót fizetniük, mert egyik vállalkozás bevétele sem érte el az 500 millió forintot. Ha egy újabb köztehert kapnak, akkor a rádiók egy része megszűnhet – mondta a Helyi Rádiók Országos Egyesületének elnöke, Szilvay Balázs. „Stabil, jól működő rádiók vannak. Ezekbe belenyúlni, ezt egy olyan szektorális adóval sújtani, amely a működésüket károsan érintheti, szerintem kockázatos. Hosszú távon mindenképpen veszteséget okoz a magyar államnak. A másik része pedig – ami szintén fájó –, hogy a helyi rádiók 100 százalékban hazai, magyar tulajdonú cégek” – fogalmazott Szilvay Balázs.

A kancelláriaminiszter, Lázár János a múlt héten azt mondta, hogy reklámadó mindenképpen lesz, de ennek mértékén még gondolkodnak. „Lehet olyan kör, akinek ez nulla százalékot jelent, tehát továbbra is elméletileg elképzelhető az a lehetőség, hogy egysávos kulcsrendszer alakuljon majd ki a jogszabályban. Nekünk az az egyik legfontosabb szempontunk, hogy a reklámadó az maradjon meg, és a parlament által elfogadott bevételi összeg – ez a 6,6 milliárd forint – 2015-ben folyjon be” – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A reklámadó progresszív, sávos rendszerét az Európai Bizottság ellenezte. A kormány ezért úgy csökkentené az adót, hogy a jelenleginél több vállalkozásnak kellene fizetnie, ez a nagy médiacégeknek kedvezne, és a piac kisebb szereplői viszont rosszul járnának. A reklámpiaci felmérések szerint 2014-ben tíz százalékkal, 50 milliárd forintra nőtt a tévék reklámbevétele. Ennek csaknem kétharmada – több mint 32 milliárd forint – az országos csatornákhoz kerül, a több tucat kábeltelevízió a maradék 18 milliárd forinton osztozik. „Maga a piac mérete az a 2009-es évhez képest folyamatosan esik vissza, és ez a tízszázalékos növekedés ebben az összefüggésben értelmezendő, hogy egy akkoriban 70 milliárdos piac most még mindig csak 50 milliárdnál tart” – hangsúlyozta Havas István, az Ernst and Young vezérigazgatója.

Eddig csaknem 1400 hazai vállalkozás mentesült a reklámadó fizetése alól. Ha mindenkire kivetik, akkor az egyházi és önkormányzati rádióknál és lapoknál is újra kell tervezni a költségvetést.