
Ki lehet játszani a felügyeleti ellenőrzéseket a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója szerint. Bilibók Botond azt mondta: bár az ellenőrzések egyre profibbak, az a szigorítást követően sem garantálható, hogy minden szabálytalanságot ki lehet szűrni. A vezérigazgató hozzátette: a botrány miatt Magyarországon megrendült a befektetők bizalma a brókercégekben.
– Az elmúlt húsz évben egyre profibb lett a felügyelet. De mégis azt gondolom, hogy ha valaki… Az emberi kreativitás meglehetősen gazdag és én nem merném azt megfogalmazni, hogy ezek teljesen elkerülhetetlenek, tehát én azt hiszem, hogy egész egyszerűen ha valaki lopni akar és nagyon tehetséges, az valamennyit el fog tudni lopni – mondta Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
Ismert, a Buda-Cash-botrány mellett a napokban fény derült a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. körüli hiányosságokra is, előbbinél a rendőrség gyanúja szerint színlelt üzletkötések okozhattak összesen csaknem 100 milliárdos hiányt, míg utóbbinál akár 100 milliárd forintnyi fedezet nélküli kötvényt is piacra dobhattak a feltételezések alapján, bár a jegybank alelnöke szerint ez inkább 210 milliárd. Baj van továbbá a Hungária Értékpapír Zrt.-nél is, ott a tulajdonosokat és a fiókvezetőt helyezte 30 napra rács mögé a bíróság sikkasztás gyanújával.
A Világgazdaság információi szerint csaknem 2000 milliárd forintot kezeltek tavaly a független részvénytársaságként működő brókercégek Magyarországon.