NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

Gyurcsány nem pontosan érti Szanyi támadását

Bizniszpártnak tartja a Demokratikus Koalíciót, az Együttet és a PM-et az MSZP-s Szanyi Tibor.

  • 2015. április 25., szombat 08:46
Vágólapra másolva!

A szocialisták EP-képviselője Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: pártja nem engedhet többé a szövetségesei nyomásgyakorlásának, nélkülük, a saját véleményüket hangoztatva jobb eredményt érhetnének el. „Vannak ezek az úgynevezett nagyobb pártok, néppártinak szokták mondani, amelyek az egész országra kiterjedően, teljes földrajzi lefedettséggel dogoznak, a többi párt pedig – ha szabad így mondanom – azt a vékony kis mondanivalót próbálja eladni, amelyet egy-egy szigeten, egy-egy ponton tud gyakorlatilag érvényesíteni” – fogalmazott a politikus.

„Ha Tibor így gondolja”

Gyurcsány Ferenc egy pénteki eseményen reagált Szanyi Tibor szavaira. A DK elnöke visszautasította, hogy pártja csak a költségvetési forrásokért alakult volna, szerinte egyre többen támogatják a politikájukat. „Nem tudom, hogy mi az, hogy bizniszpárt. Nem tudom; a Demokratikus Koalíció az elmúlt három-négy évben folyamatosan növelte a támogatottságát. Most nagyjából tízszázaléknyi támogatónk van, félmillió ember. Ez jó teljesítmény, és mi erre nagyon-nagyon büszkék vagyunk. Nem pontosan értem, hogy miért kell egymást megfejthetetlen jelzőkkel bántani, támadni, nem értem ezt, de ha a Tibor így gondolja, hát így gondolja, mit tehetek én ezzel a dologgal?” – nyilatkozta a volt kormányfő.