Az elrettentés és a megelőzés módszerét alkalmazzák

A NATO-t jelenleg keletről és délről érik a legnagyobb biztonsági kihívások – hangzott el az Észak-atlanti Szerződés Szervezete parlamenti közgyűlésének tavaszi ülésszakán Budapesten. A szövetség egyik magas rangú képviselője úgy fogalmazott: elsősorban az elrettentés és a megelőzés módszerét alkalmazzák, hogy elkerüljék a nyílt háborút. Egy másik felszólaló arról beszélt, hogy miközben Kína és Oroszország növelte katonai kiadásait, addig számos európai NATO-tag csökkentette őket.

  • 2015. május 16., szombat 15:49
Vágólapra másolva!

Védekezés, megelőzés, elrettentés – ezeket a szavakat emlegették leggyakrabban a felszólalók a NATO parlamenti közgyűlésének tavaszi ülésszakán az Országházban. A budapesti rendezvény nyitónapján a tagországok képviselői bizottságokban vitatták meg az Észak-atlanti Szerződés Szervezete előtt álló biztonságpolitikai feladatokat.

Egy magas rangú katonai vezető – aki nem járult hozzá neve közléséhez – azt mondta: a NATO-t keleti és déli irányból érik kihívások. Megemlítette Oroszországot és a fenyegető terrorizmust, utóbbi megjegyzése minden bizonnyal az Iszlám Államra vonatkozott.

A NATO a katonai kiadások növelését várja az európai tagállamoktól, az elvi döntést már a múlt évi, walesi csúcson meghozták. Magyarországon ötvenmilliárd forinttal jut több a honvédségnek jövőre. „Számos szövetségesünk – különösen a keleti periférián, tehát Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Románia – már bejelentette a kiadások növelését, Németország szintén hasonlóan nyilatkozott, Hollandia és Franciaország legalább lassította a csökkenést. Reméljük, más tagországoknál is látni fogjuk, hogy növelik a költéseket, vagy legalább megállítják a csökkenést” – mondta a NATO gazdasági és biztonsági bizottságának tanácsadója.

A szervezet háromnapos parlamenti közgyűlése hétfőn zárul.