Megszűnik a gimnáziumi képzés, tiltakoznak a szülők

Megszűnik a gimnáziumi képzés Szigetváron, az ormánsági középiskola a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerül július elsejétől. A szülők tiltakoznak, szerintük gyermekeik továbbtanulását nehezíti a középiskolák átszervezése. Számos más vidéki intézményben is megszűnik a gimnáziumi képzés, országszerte ugyanis több mint ötszáz intézmény kerül a nemzetgazdasági tárca fenntartásába.

  • 2015. május 29., péntek 17:30
Vágólapra másolva!

A gimnáziumok és szakiskolák ötszázas listája. A lajstrom azonban nem a legjobb intézményeket sorolja, hanem azokat, amelyek fenntartásáért július elsejétől már nem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, hanem a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felel. Köztük van a szigetvári Zrínyi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola is. Az intézménybe összesen 570 diák jár, közülük 160-an gimnáziumi osztályba. A fenntartóváltás azt jelenti, hogy csak a szakképzés marad meg, a gimnázium felmenő rendszerben megszűnik.

Salamon Ferenc lánya is itt, az Ormánság egyetlen gimnáziumában tanult volna tovább.

„Abban az esetben, hogyha azt a fajta tervezetet végrehajtja a kormány, amelyet itt lekommunikáltak, akkor nemcsak az én lányom, hanem mind Szigetvár, mind pedig a térség fiatalja elesik attól a lehetőségtől, hogy egy olyan középfokú képzésben vehessen részt, amely lehetőséget nyújt arra, hogy felsőfokú intézményben tanulhasson tovább” – mondta a lány édesapja.

Az Együtt helyi politikusa szerint a gimnázium megszüntetésével tanárok kerülhetnek utcára, a térség elmaradottsága pedig tovább nőhet.

„Szigetváron és a térségben megszűnik a gimnáziumi oktatás. Nem lehet majd gimnáziumi érettségit szerezni azoknak a gyerekeknek, akik itt, a térségben élnek, nehezebb lesz majd felsőoktatási intézményekbe bekerülni, és hát tulajdonképpen ez a mi térségünknek a lecsúszását, az elsorvadását fogja csak elősegíteni” – mondta Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja.

Arról egyelőre nincs adat, hogy országszerte hány iskolában szűnhet meg a fenntartóváltással a gimnáziumi képzés.

Felmenő rendszer

A köznevelési államtitkár csak azt hangsúlyozta: felmenő rendszerben vezetik ki a gimnáziumi képzést az NGM-nek átadott iskolákban. „Általában a képzési profilok szerinti fenntartó került meghatározásra, tehát nagy valószínűséggel abban a gimnáziumban, amely valamilyen több funkciót ellátó intézmény esetében az NGM fenntartásába került, mondjuk valamilyen szakközépiskola, szakiskola és gimnázium, itt valószínűleg többségi feladatellátásban a szakképzési feladatok vannak” – mondta Czunyiné Bertalan Judit.

Országszerte tíz iskolában a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a nemzetgazdasági tárca is fenntartó lesz júliustól. A köznevelési államtitkár szerint ezt a gyakorlatban úgy fogják megoldani, hogy bár egy tantestület tagjai maradnak, egyes tanárok munkáltatója a Klik, míg másoké az NGM lesz.