A dublini rendelet felfüggesztésével uniós jogot sérthet Magyarország

Bekérette Magyarország bécsi nagykövetét az osztrák külügyminisztérium, a belügyminiszter pedig az uniós menekültügyi szabályok betartására szólított fel azt követően, hogy Magyarország felfüggesztette a menekültek visszatoloncolásáról szóló dublini rendeletet.

  • 2015. június 23., kedd 19:59
Vágólapra másolva!

A Hír TV-nek nyilatkozó szakértő szerint Magyarország uniós jogot sérthet a lépéssel, mert a 2013 óta hatályos uniós egyezmény nem ad lehetőséget a felfüggesztésre.

„Elvileg a rendeletből nem lehet így felfüggesztéssel kilépni, illetve felfüggeszteni magát a rendeletet. most hogy magát a végrehajtását felfüggesztjük-e, itt a harmadik államok, tehát itt a tagállam az, aki felénk küldheti a menekültet, ebben az esetben az az érdekes, hogy ők mondhatják azt, hogy mi nem vagyunk biztonságos állam. Méghozzá hogyha, és erről már szó volt korábban is, 2012-ben, amikor Görögországgal emlegettek együtt minket némelyik esetben, a német bíróság is azt hiszem, amikor azt mondják, hogy nálunk nem teljesülnek azok, amiket a menekültügyi eljárásban minimum teljesíteni kell” – mondta el a Hír TV-nek Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense.

Mint az ismert, a Die Presse azt írta, egyoldalúan felfüggeszti a menekültek visszatoloncolásáról szóló uniós egyezményt a magyar kormány. A kormányszóvivő az osztrák újságnak azt mondta: Magyarország 2500 menekültet tud befogadni, de már most is háromezren vannak. A csónak megtelt, több tízezer visszatoloncolt migránst az ország nem tud ellátni – tette hozzá Kovács Zoltán. Bővebben>>>