Egységes informatikai hátteret kaphatnak az állami bankok

Egységes informatikai háttérrel vérteznék fel az állami bankokat – tudta meg a Magyar Nemzet.

  • 2015. június 04., csütörtök 07:40
Vágólapra másolva!

A lap információja szerint akár 10 milliárd forintot is kereshet majd az a cég, amelyik elnyeri az állami tulajdonba került pénzintézetek informatikai hátterének egységes kivitelezését. A Miniszterelnökség a lapnak azt nem erősítette meg, hogy már megvan a befutó, de a lap úgy tudja, a cég az év végén már elkezdheti a rendszer tesztelését.