
A Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség soros magyar elnökségének első plenáris ülése alkalmából rendezett koncerten mondott köszöntőjében Lázár János hangsúlyozta: a magyar nemzet a zsidók nélkül kevesebbet ért volna el az elmúlt évszázadokban. A kancelláriaminiszter egyúttal ismét bírálta azokat, akik a Sorsok Háza megvalósítása miatt bírálják tárcája tevékenységét. „Vannak olyan történészek, vagy más, emlékezetpolitikával foglalkozó szakemberek, akik azt mondják, hogy 2015-ben lehet, sőt szabad olyan a holokauszttal, azon belül a zsidó magyarokkal, a magyar zsidók tragédiájával foglalkozó múzeumot létrehozni az áldozatok leszármazottjait képviselő szervezetek egyeztetése nélkül, amelynek az a hivatása, hogy megpróbálja bemutatni a múltat. Szerintem az áldozatok leszármazottjait képviselő szervezetek, az áldozatok egyetértése nélkül semmilyen ilyen házat nem lehet létrehozni. Ez, még ha jóhiszeműen követik is el, ha ez megvalósulna, és ha jóhiszeműen is követnék el, állami kényszerítés arra nézvést, hogy hogyan kell egy magyar zsidónak, zsidó magyarnak gondolkodnia önmagáról. A Miniszterelnökség és a kormány szerint ezt az állam nem mondhatja meg senki helyett” – mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter.













