Miniszteri utazások: kétmillióért Kuba, több százezerért Hollandia

Az állam tavaly csaknem 400 százmillió forintot költött a miniszterek, az államtitkárok és a helyetteseik útjára – tudta meg a Népszabadság.

  • 2015. június 24., szerda 08:09
Vágólapra másolva!

A lap azt írja: az összegből 225 millió ment el repülőjegyre, 34 milliót pedig szállásra költöttek. A Népszabadság összesítéséből kiderül: Becsey Zsolt, a fejlesztési minisztérium államtitkára például 334 ezer forintért repült Hollandiába, a Miniszterelnökség államtitkára, Sonkodi Balázs egy luxemburgi útja pedig 504 ezerbe került.

A legdrágább jegy az összeállítás szerint Szabó László külügyi államtitkáré volt, kubai útja 2 millió forintba került. A lap emlékeztet: az államtitkároknak és helyetteseiknek Európán belül csak a turistaosztályt téríti meg az állam, kivéve ha a tárcavezető hozzájárul ennél magasabb fokozatú jegy megvételéhez.