Molnár: Ha nem lenne egyoldalú, támogatható lenne a kormány döntése

Politikustársaival ellentétben Molnár Zsolt szerint a kabinet lépése akár támogatható is lehetne, ha nem egyoldalú döntés született volna.

  • 2015. június 24., szerda 07:10
Vágólapra másolva!

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke Magyarország élőben című műsorunkban ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Magyarország felfüggesztette a 2013-ban hatályba lépett dublini rendelet végrehajtását. A döntés értelmében nem lehet majd visszatoloncolni azokat, akik Magyarországon keresztül jutottak el az unió nyugati felére.

„Kétségeket vet fel, hogy a biztonságos harmadik ország kategóriájába például Görögország nem tartozik bele. Némi megértést kell mutatni a kormányzati törekvésekkel szemben, amikor Görögország nem minősül biztonságos országnak, ami azt jelenti, hogy oda nem lehet visszatoloncolni európai uniós országból menekülteket, akiket elutasított menekültkérelem alapján kellene, de Magyarországra igen. Ez tényleg felvet kétségeket, ezzel együtt azt nem tartom helyesnek, ha egy ország az Európai Unión belül egyoldalúan, előzetes egyeztetés nélkül cselekszik, amennyi hír van, az alapján. Ha tartalmilag elfogadható is lenne a döntés, úgy gondolom, ilyen gyorsan, ilyen egyoldalúan nem helyes dönteni” – mondta a Hír TV-ben Molnár Zsolt.