Számos mesterségre kevés a jelentkező

Szeptember elsejétől csak mestervizsgával rendelkező szakemberek oktathatják a szakmunkástanulókat a szakképzési törvény értelmében. Zalaegerszegen ma bútorasztalosok vizsgáztak. Az intézményvezető azt mondja, számos mesterségre kevés a jelentkező annak ellenére, hogy az általában biztos megélhetést ígér.

  • 2015. június 09., kedd 19:22
Vágólapra másolva!

A Deák Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola faipari műhelyébe, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által februárban indított képzésre tizenhatan jelentkeztek. Van, aki alkalmazott, de olyan is akad köztük, aki saját vállalkozást vezet.

„Huszonnégy éve tartunk tanulókat, egyéni vállalkozásom van, ami most az idei évben lesz huszonöt éves, és a tanulótartáshoz is szükséges a mestervizsga, jelenleg a csapatom négy fővel vesz részt ezen a mestervizsgaképzésen” – mondta el Fatér Csaba vállalkozó.


Magyarországon jelenleg hiányszakma az asztalosmester.

„Nagyon örülnénk neki, hogyha még több gyerek választaná itt, Zalában a fával való foglalatosságot (…), most egyébként hiányszakma az asztalos szakma, és ami nálunk még különleges, hogy kétszintű képzés folyik, tehát működik faiparitechnikus-képzés az asztalos mellett” – fejtette ki Rozmán Sándor, a Deák Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola intézményvezetője.

A diákok többsége a családi hagyományok miatt választja ezt a szakmát.

A megyei kamara további 23 szakmában kínál lehetőséget a szükséges képesítés megszerzésére. Szeptembertől ugyanis már csak azok oktathatják a fiatalokat, akik mestervizsgával rendelkeznek.