
Turi-Kovács Béla Magyarország élőben című műsorunkban leszögezte: a testület döntése szerint nemcsak formailag, hanem tartalmilag is meg kell változtatni a törvényt. A képviselő szerint azonban az Alkotmánybíróság a földbizottságok jogkörét illetően nem írt elő konkrét törvényi szabályozást.
„Az Alkotmánybíróság itt nem volt következetes, azt el kell mondanom. Miközben az előzőnél világosan megmondta, hogy alkotmánysértő az is, hogyha tartalmilag nem felel meg egy törvény, itt nyilvánvalóan azt kellett volna előírja, hogy tartalmilag is változtasson a törvényhozó ezen a törvényen. Azonban azt mondja, miután körülbelül öt-hat pontban sorolja fel, hogy hol törvénysértő egyébként a jelenlegi szabályozás, hogy nem szorul törvényhozási közreműködésre. Végrehajthatatlan lesz, mind az Alkotmánybíróságnak a döntése, mind pedig a földbizottságok működése” – mondta a Hír TV stúdiójában Turi-Kovács szerdán.
Nem változtatna
Bencsik János – szintén a Hír TV-ben – pedig arról beszélt, hogy a kormányzat helyében érdemben nem nyúlna hozzá a földtörvényhez. Szerinte megoldást jelentene, ha a nemzeti parkokon számon kérné a birtokpolitikáját, vagy az is, ha a földalapkezelőnél szakképzett természetvédők is dolgoznának. A jogszabályra korábban nemmel szavazó kormánypárti politikus társadalmi párbeszédet is sürgetett. Bővebben>>>













