„A rendszerváltó Orbánnak gyomorgörcse lenne a mai Orbántól”

Élesen bírálja az ellenzék Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét. Míg a baloldal úgy véli, hogy nem a bevándorlóktól, hanem a miniszterelnöktől kell megvédeni Európát, a radikális jobboldal szavak helyett tetteket követel a kormányfőtől.

  • 2015. július 25., szombat 17:30
Vágólapra másolva!

A rendszerváltó Orbánnak gyomorgörcse lenne a mai Orbántól – így reagált a miniszterelnök tusnádfürdői beszédére a szocialista párt alelnöke, aki sajtótájékoztatója helyszínéül szimbolikusan a Hősök terét választotta. „Bár mi is tudjuk, hogy valóban, Európa súlyos válságban van, én magam is számtalan helyen írtam, nyilatkoztam arról az elmúlt egy évben, hogy a világháború utáni legsúlyosabb válságát éri Európa, de ennek okozója pont az olyan politika, amit Orbán képvisel és amihez hatalmat kapott magának Magyarországon” – mondta az MSZP alelnöke, Ujhelyi István.

A Demokratikus Koalíció szóvivője vállalhatatlannak nevezte a kormányfő beszédét. (A miniszterelnök tusnádfürdői beszédének ismétlését 22 óra 5 perctől láthatják itt, a Hír Televízióban) „Őrült beszéd, és már nincs is benne rendszer. Orbán Viktor ma arra vetemedett, hogy jogot formáljon arra, hogy megmondja, ki a magyar. Azt mondja, hogy aki vele nem ért egyet, az nem magyar, majd kiemeli, hogy a nemzeti konzultációnak nevezett hazugságára a kiadott nyolcmillió kérdőívből egymilliót küldtek vissza, tehát nyilván Orbán Viktor ezt az egymillió magyart tekinti magyarnak” – mondta Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.

Az Együtt véleménye is hasonló, szerintük a miniszterelnök beszéde azt bizonyítja, hogy nem lehet vele kiegyezni, hiszen nem tekinti a nemzet részének azokat, akik nem értenek egyet vele. A liberálisok pedig a szocialistákhoz hasonlóan úgy látják. nem a bevándorlóktól, hanem Orbán politikájától kell megvédeni Európát.

A Jobbik viszont szavak helyett tetteket követel a kormánytól. „Miközben a menekültek visszatoloncolása ellen szólt fel nagyon helyesen az Orbán-kormány, a Dublin III. egyezmény hatályban hagyását ugyanakkor mégis megengedte, tehát nem egyértelműsítette azt, hogy Magyarországra nem lehetett visszatoloncolni egyetlen migránst sem. Ugyanilyen módon, az amerikai fél által erőltetett szabad kereskedelmi egyezménnyel szemben hazai fronton hatalmas hanggal álltak ki, ugyanakkor az Európai Parlamentben a Fidesz képviselő ezt egytől egyig megszavazták” – emlékeztetett Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Az LMP is azt várja, hogy a kormány ne Tusnádfürdőn, hanem Brüsszelben legyen bátor. Schiffer András szerint hisztériakeltés helyett bevándorlásügyben is közös európai megoldásra lenne szükség, illetve arra, hogy azok az országok, amelyek az elmúlt évtizedekben hasznot húztak a harmadik világ kizsákmányolásából, komolyabban vegyenek részt a bevándorlási krízis kezelésében.

Orbán Viktor teljes beszéde az alábbi videóra kattintva érhető el: