Állami támogatás híján leállhat a szemétszállítás

100 településen került veszélybe a rezsicsökkentéssel egy időben bevezetett adók miatt a lakossági szemétszállítás a gödöllői polgármester szerint. A térséget ellátó hulladékkezelő folyamatosan értesíti ügyfeleit, hogy szeptembertől leállhat a társaság, ha nem kapnak azonnali állami támogatást. A Földművelésügyi Minisztérium már jelezte, hogy nem adnak pénzt.

  • 2015. július 23., csütörtök 10:03
Vágólapra másolva!

„A szolgáltatást ellátó gazdasági társaság veszteséges lesz, és onnantól kezdve kevés időnek kell eltelnie ahhoz, hogy azt mondja a cégbíróság, hogy kérem szépen, itt évek óta egy veszteséges társaságról van szó, és kezdeményezem a felszámolását” – tavaly januárban figyelmeztetett már arra Gödöllő polgármestere, hogy a rezsicsökkentés csődbe viheti a térség szemétszállító cégét. Gémesi György azt mondta, hogy a rezsicsökkentés, valamint az útdíj és a hulladéklerakási járulék bevezetése együttesen mínuszba fordítja az addig nullszaldós nonprofit társaság gazdálkodását.

A szolgáltató levélben értesíti a lakosságot, hogyha nem kap azonnali állami segítséget, szeptembertől leállítja a szemétszállítást. A társaság fél milliárd forint támogatást kért a kormánytól.

„A földművelésügyi miniszter elutasította a pályázatunkat, tehát nincs extra támogatás, ami azt jelenti, hogy a folyamat gyakorlatilag szeptemberben véget ér” – mondta Gémesi György, a Zöld Híd Régió Kft. elnöke.

A Zöld Híd Régió Kft.-nek 100 településen közel háromszázezer ügyfele van. Az adóhatóságtól a cég kapott ugyan részletfizetési haladékot, de az kevés az életben maradáshoz.

„Ha valamilyen oknál fogva az adott településen működő hulladékszállító cég a továbbiakban nem képes ezt a szolgáltatást nyújtani, akkor a katasztrófavédelem mint kijelölő hatóság, megkeres más cégeket, és annak érdekében, hogy a szolgáltatás biztonságosan folytatódhasson tovább, kijelöl egy hulladékszállító céget” – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Eddig több mint 100 településen kellett kijelölni átmeneti szolgáltatót, Pest megye déli részén szintén csődbe ment a hulladékkezelő cég.